Pádárék olasz, Barótiék orosz ellenféllel találkoznak a negyeddöntőben

A Pádár Krisztiánt foglalkoztató orosz Fakel Novij Urengoj az olasz Perugia, míg Baróti Árpád csapata, a lengyel Zaksa Kedzierzyn-Kozle az orosz Kuzbassz Kemerovo együttesével találkozik a férfi röplabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.Az európai szövetség (CEV) csütörtöki sorsolásán az is eldőlt, hogy a szibériaiak hazai pályán kezdenek, Barótiék ugyanakkor a visszavágót vívhatják saját közönségük előtt. A párharcokat március 3. és 5., illetve 10. és 12. között rendezik. Papíron Pádáréknak lesz nehezebb dolguk, ugyanis a Perugiában olasz és amerikai válogatott röplabdázók mellett két Európa-bajnok szerb játszik, valamint a csapatot erősíti a négyszeres BL-győztes, kubai származású, de már legyel válogatott Wilfredo León is.

    
A magyar válogatott játékosok csapatai továbbjutásuk esetén az elődöntőben egymással mérkőzhetnek a fináléért. Az idei sorozat nagy meglepetése, hogy a tavaly döntős, hatszoros aranyérmes orosz Zenit Kazany már a csoportkört sem "élte túl", és a 2007/2008-as idény óta először nem jutott az egyenes kieséses szakaszba.
    

A nőknél is sorsoltak, itt a nyolc között két olasz-török párharc is lesz, közte a címvédő Novara és a Fenerbahce összecsapásával. A női játéknapok megegyeznek a férfiakéval. Az elődöntőket mindkét nemnél március 24. és 26., illetve április 7. és 9. között rendezik, míg a finálékat május 16-án játsszák Berlinben.


    A negyeddöntő párosításai (ágrajz szerint):
    férfiak:
Trentino Itas (olasz)-Jastrzebski Wegiel (lengyel)
Knack Roeselare (belga)-Cucine Lube Civitanova (olasz)
Kuzbassz Kemerovo (orosz)-Zaksa Kedzierzyn-Kozle (lengyel)
Fakel Novij Urengoj (orosz)-Sir Sicoma Monini Perugia (olasz)


    nők:
Dinamo Moszkva (orosz)-VakifBank Istanbul (török)
Fenerbahce Opet Istanbul (török)-Igor Gorgonzola Novara (olasz)
Savino Del Bene Scandicci (olasz)-Eczacibasi VitrA Istanbul (török)
Allianz MTV Stuttgart (német)-A.Carraro Imoco Conegliano (olasz)


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com