Pakson zárná le rossz sorozatát a Fehérvár

Újabb nehéz mérkőzés vár a labdarúgó OTP Bank Liga leggyengébb formában lévő csapatára, a MOL Fehérvárra, mely a rendkívül gólerős Paks vendég lesz pénteken, a 22. forduló nyitómérkőzésén.A székesfehérvári együttes legutóbbi négy mérkőzését elveszítette, s egyelőre a múlt heti edzőváltás sem hozott változást görcsös és erőtlen futballjában. A negyedik helyen álló gárda vasárnap az akkor még sereghajtó Újpesttől kapott ki hazai pályán, s formáját tekintve bravúrra lesz szüksége ahhoz, hogy Bognár György együttesét legyőzze.
    

A Paks toronymagasan a leggólerősebb csapat a bajnokságban, játékosai 21 forduló alatt 53-szor találtak a kapuba, míg a második Kisvárda csupán 37-szer. Igaz, a kapott gólok tekintetében is listavezető a tolnai gárda, mivel a riválisok eddig 44-szer mattolták a védelmét, míg a második legrosszabb mutatóval álló Budapest Honvédét 37 alkalommal. A fehérváriak éppen ezért bízhatnak abban, hogy gólokat tudnak majd szerezni, attól viszont tarthatnak, hogy a védelmük elég erős lesz-e a góllövőlistát vezető Ádám Martin fémjelezte hazai támadósor megállításához.
    

A bajnoki címért harcoló három együttes visszafogottan teljesít az elmúlt időszakban. A címvédő és listavezető Ferencváros utóbbi öt meccsén mindössze hét pontot szerzett, ugyanakkor a tizedik helyen álló Gyirmót hazai legyőzése papíron nem jelenthet problémát Sztanyiszlav Csercseszov csapatának. Az FTC-től két pontra álló, második Puskás Akadémia két vesztes meccs után utazik a kilencedik Budapest Honvédhoz, mely a Gyirmóthoz hasonlóan azért küzd, hogy minél távolabb kerüljön a kieső helyektől.
    

A forduló egyik legizgalmasabb mérkőzésére Zalaegerszegen kerülhet sor, ahol a Fehérvárral azonos ponttal álló, ötödik hazaiak a Puskáshoz hasonlóan 40 pontos, harmadik Kisvárdát fogadják, mely idei négy bajnokijából mindössze egyet tudott megnyerni.


    OTP Bank Liga, 22. forduló:
    péntek:
Paksi FC-MOL Fehérvár FC 20.00

    szombat:
ZTE FC-Kisvárda Master Good 14.30
Budapest Honvéd-Puskás Akadémia FC 17.00
Ferencvárosi TC-Gyirmót FC Győr 19.30

    vasárnap:
Újpest FC-Mezőkövesd Zsóry FC 14.30
Debreceni VSC-MTK Budapest 17.00


    A tabella:
 1. Ferencváros             21  13   3   5   36-17  42 pont
 2. Puskás Akadémia FC      21  12   4   5   30-23  40
 3. Kisvárda Master Good    21  11   7   3   37-22  40
 4. MOL Fehérvár FC         21   8   5   8   26-26  29
 5. ZTE FC                  21   8   5   8   31-39  29
 6. Paksi FC                21   8   4   9   53-44  28
 7. Mezőkövesd Zsóry FC     21   7   6   8   25-31  27
 8. Debreceni VSC           21   6   7   8   35-34  25
 9. Budapest Honvéd         21   7   3  11   35-37  24
10. Gyirmót FC Győr         21   6   5  10   22-31  23
11. Újpest FC               21   5   6  10   26-33  21
12. MTK Budapest            21   5   5  11   16-35  20


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com