Pályázat útján keres új női kapitányt a Magyar Asztalitenisz Szövetség

Pályázat útján keres új szövetségi kapitányt a női válogatott élére a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ), miután a csapatot 2005 óta irányító Téglás Péter augusztus végén bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg január 31-én lejáró szerződését.teniszA MOATSZ honlapján olvasható részletes felhívás szerint az új kapitánynak többek között az lesz a feladata, hogy a jövőben integrálja az U21-es és ifjúsági játékosokat a felnőtt válogatottba. Közölték: az elmúlt években a válogatottak működését megalapozó finanszírozásban elért fejlődés stabil környezetet teremtett, s ez a tendencia a jövőben is folytatódni fog.

"Ennek következményeként a MOATSZ célja, hogy csak a női szakágnak helyet biztosító akadémiát hoz létre Budapesten, amely a felnőtt és az ifjúsági válogatottak számára is otthonul szolgál. Az új kapitánynak domináns szerepet szán a MOATSZ az akadémia operatív feladatainak végrehajtásában, akinek egyúttal egy ambiciózus csapatot kell építenie a 2019-es budapesti világbajnokságra is.

Olyan edzőt keres a MOATSZ, aki nyitott az új dolgokra, képes új impulzusokat és innovatív megközelítéseket kínálni a magyar női asztalitenisz számára" - írják a honlapon. A pozíció iránt érdeklődőktől részletes sportszakmai önéletrajzot, motivációs levelet és az éves fizetési igényt tartalmazó jelentkezést várnak, amelyet Stocker Miklós főtitkárhoz kell eljuttatni. A határidő november 7-e. Téglás Péter a jövő évtől Luxemburgban folytatja a pályafutását.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

A 19 éves úszó már két évvel ezelőtt is járt Budapesten, a menekültek között.

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Az U20-as Európa Bajnokságon játszódott le a megható jelenet Grossetoban.

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

Könnyen komoly sérüléséket szenvedhetnek a sportolók, akiket a fertőzések sem kímélnek.

Vizes vb 2017: Nyíltvízi úszás

Vizes vb 2017: Nyíltvízi úszás

Balatonfüred, 2017. július 20

http://ujhazak.com