Pánczél Gábor: a mentális problémákat kell kezelni

Pánczél Gábor, a magyar férfi cselgáncsválogatott szövetségi kapitánya úgy véli, hogy versenyzői fizikailag és technikailag jó állapotban vannak, kizárólag a mentális problémákat kell kezelni.A tréner az M4 Sport Sporthíradó című műsorában csütörtökön elmondta, hogy ehhez szakemberek segítségét is igénybe veszik. Elhangzott, hogy jelen állás szerint Tóth Krisztián (90 kg) és Cirjenics Miklós (100 kg) a világranglistáról, Ungvári Attila (81 kg) pedig kontinentális szabadkártyával indulhatna a nyári, tokiói olimpián. Pánczél ezzel kapcsolatban kiemelte: a játékokig még hat nagy, pontszerző verseny lesz, ezeken az a cél, hogy a meglévő helyeket megtartsák, illetve Ungvári Attila esetében előrébb lépjenek, s ezzel esetleg egy másik magyar dzsúdósnak jusson az európai szabadkártya. Bíznak még Sipőcz Richárd (+100 kg) és a 40 éves, olimpiai ezüstérmes, tavaly műtéten átesett Ungvári Miklós (73 kg) kijutásában is.

    
Júniusban Budapest ad majd otthont a világbajnokságnak, Pánczél szerint a sok pontot adó viadal az egész ötkarikás kvalifikációs rendszert megbolygathatja. "Erős vb-re számítunk. Itthon jól szoktunk szerepelni, de ha nem lehetnek majd nézők, akkor az a plusz, amit ők szoktak jelenteni, az ebben az esetben nem fog számítani." - fogalmazott.
    

A nőknél négyen állnak kvótás helyen a magyarok közül, Csernoviczki Éva (48 kg), Pupp Réka (52 kg), Karakas Hedvig (57 kg) és Özbas Szofi (63 kg). A kvalifikációs menetrend szerint 252-en a nemzetközi szövetség júniusi világranglistájáról kerülnek az olimpiai mezőnybe, a 14 súlycsoportból az első 18 helyezett szerez kvótát. A rendező japánok automatikusan kapnak súlycsoportonként egy indulási jogot. A maradék 120 helyet a közvetlen kvalifikációról épphogy lemaradó versenyzők kapják kontinentális eloszlásban, Európának 25 (13 férfi és 12 női) kvóta jut.
      

A ranglistákról ennélfogva "kiesnek" a házigazda japánok, és - mivel az olimpián egy országból csak egy dzsúdós léphet tatamira súlycsoportonként - azok is, akik ugyanazt a nemzetet képviselik. Ha ugyanis egy országnak két vagy több versenyzője is kiharcolja az indulási jogot, akkor a nemzeti szövetség dönt arról, hogy melyiküket nevezi a játékokra.
    

A 2018. május 25-től 2021. június 28-ig tartó menetelés eredetileg 68-70 versenyből állt volna, ám a pandémia miatt tavaly március és október között minden viadalt töröltek. Magyar szempontból örvendetes fejlemény, hogy Taskent helyett Budapest ad otthont júniusban a vb-nek, amely a kvalifikáció legfontosabb állomása lesz 2021-ben. Addig - a jelenlegi menetrend szerint - februárban a tel-avivi Grand Slamen, márciusban a taskenti és a tbiliszi Grand Slamen, áprilisban az antalyai Grand Slamen és a lisszaboni Európa-bajnokságon, májusban pedig a párizsi Grand Slamen lehet még pontokat gyűjteni.
    

A 2016-os riói játékokon nyolcfős magyar dzsúdós küldöttség vett részt, amely egy ötödik, illetve három hetedik hellyel zárt.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com