Pekingben zárul a műkorcsolyázók kvalifikációja

Péntektől vasárnapig Pekingben rendezik a műkorcsolyázók pótkvalifikációs versenyét a 2026-os téli olimpiára, ahol a férfiaknál Vlasenko Aleksandr, a jégtáncosoknál pedig Ignateva Mariia és Szemko Danijil Lenyidovics száll harcba a kvótáért.Noha jégtáncban csupán négy indulási jogot osztanak a kínai fővárosban, mégis az orosz és ukrán születésű kettősnek van jobb esélye megváltani a repülőjegyét Milánóba a 19 duót felvonultató mezőnyben.

"A szezon elején járunk, éppen ezért jóval nehezebb beszélni az esélyekről, hiszen nyáron mindenki keményen készült a pótkvalifikációs viadalra, de azt nem tudhatjuk, ez kinek hogyan sikerült. Azt gondolom, hogy jégtáncosaiknak megvan az esélye a kvótaszerzésre, de ehhez az mindenképpen kell, hogy javítsák a korábbi hibáikat, és természetesen az is, hogy két nagyon jó programot fussanak Pekingben" - mondta a magyar szövetség honlapján Kendelényi-Gulyás Erika ágazati igazgató.

A Barbara Fusar-Poli irányításával Milánóban készülő Ignateva és Szemko megtartotta a korábbi kűrjét, így egy korábban jól elsajátított és betanult programot kellett tovább csiszolni és finomítani, ami akár előny is lehet, mivel az előző szezon után új kűrt összeállítani és megtanulni nem biztos, hogy kifizetődő lett volna az idő rövidsége miatt. A ritmustáncuk változott, mert az új idényben a kilencvenes évek kerülnek a középpontba.

A férfiaknál öt kvótát osztanak, erre pályázik Vlasenko is, de ez nagy bravúr lenne tőle a 27 induló között, vele szemben sokkal inkább az az elvárás, hogy két tiszta programot fusson Kínában.

A jégtáncosok ritmustáncát péntek, míg a férfiak rövidprogramját szombat hajnalban rendezik, mindkét szám kűrjére vasárnap kerül sor. A nőknél nem lesz magyar induló, míg a párosoknál a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei duó már megszerezte a kvótát a világbajnoki nyolcadik helyével.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com