Péni: az Eb-cím óriási magabiztosságot tud adni

Az Európa-bajnoki győzelem "óriási magabiztosságot tud adni az olimpia előtt" - jelentette ki Péni István, aki szombaton megnyerte a puskások versenyét a wroclawi légfegyveres Eb-n."Nagyon fontos állomás volt, régóta vártuk ezt az érmet. Sok világkupát sikerült már nyernem, de eddig hiányzott, hogy olimpiai versenyszámban Európa-bajnokságról vagy világbajnokságról legyen egyéni érem" - mondta az M4 Sport Sporthíradójában kedden.

    
Sikere alapjaként a tudatos felkészülést említette, azt, hogy csak azokra a versenyekre ment el, amelyekre szüksége volt, az utolsó hetekben pedig kizárólag az Európa-bajnokságra készült, és kifejezetten csak a légpuskára. Egyéni győzelmét megelőzően Dénes Eszterrel ezüstérmet nyert az olimpián idén debütáló vegyespáros számban. Mint mondta, Dénes Eszter fantasztikus versenyző, egyéniben hatodik lett, csak nem volt szerencséje, mert ezzel nem tudott olimpiai kvótát szerezni.
    

"Klubtársam, együtt edzünk, együtt készülünk, ugyanaz az edzőnk, összeszokott párosról van szó. Olyan versenyző, akiben meg lehet bízni, nyomás alatt is fantasztikusan és mindig jól tud teljesíteni, megéri mellette a végsőkig küzdeni. Ha mindketten odatesszük magunkat, hosszú éveken át eredményes lehet ez a páros" - vélekedett a 23 éves Péni, aki az olimpiai részvételt már egy éve kiharcolta.
    

A következő hónapok feladatait illetően úgy fogalmazott, hogy a kiemelt versenyeket célozza meg, csak nem tudja, hogy megtartják-e azokat. "Két hét múlva lenne Indában világkupánk, de az indiaiak elutasították az olaszok, a kínaiak és a japánok vízumkérelmét. Ha nem lesz világkupa, az egy kicsit átírhatja a felkészülést. Két-három világkupát terveztem be erre az évre az olimpia előtt, és főként edzőtáborokat és edzéseket" - folytatta.
    

Áprilisban előolimpia lesz Japánban, de Péni szerint az a verseny is a bizonytalan helyzetűek közé tartozik. "A pályát kell felmérni, de pont Japán az egyik helyszín, ahol nem vagyunk biztosak benne, hogy megtartják a versenyt. Fontos a helyszínnek a felmérése, hogy milyen messze van az olimpiai falutól, hogy milyenek a fényviszonyok, szélviszonyok, a külső tényezők" - mondta.
    

Az esélyesség terhére vonatkozó kérdésre úgy reagált, eddig is a legjobbak közé sorolták, e tekintetben nem változott semmi. Az Európa-bajnoki címmel annyi történt, hogy magának bizonyította: bármire képes. Az olimpiát illetően azt mondta, évek óta arra készül, hogy ott kiemelkedően szerepeljen, szeretné megragadni a lehetőséget, de hangsúlyozta, hogy sportlövészetben semmire sincs garancia. "Azon kell lenni, hogy hasonló napot fogjak ki, mint most az Európa-bajnokságon. Ezért én minden tőlem telhetőt meg fogok tenni" - ígérte.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com