Péni egy hajszállal maradt le az összetett döntőjéről
A két kiemelkedő képességű lövő légpuskában kevéssel maradt le a nyolcas fináléról korábban, amit csalódásként éltek meg, ám az összetett selejtezője azt mutatta, hogy túltették magukat a hétfői 10 méteres viadalon, így döntős és egyúttal érmes reményekkel kezdték meg a 120 lövéses küzdelmet. Az már korán eldőlt, hogy Sidi ezúttal nem lesz harcban a fináléért, ugyanis már a térdelő helyzetű 40 lövés során leszakadt a legjobbaktól, majd a fekvőben is nyolc kilencest lőtt. Végül 1165 körrel 47. lett.
Péni szintén gyengén kezdett, a térdelőben sokkal pontatlanabb volt mint csütörtökön, azt követően viszont folyamatosan lépett egyre előrébb. A harmadik, álló testhelyzetű lövészetben kiválót produkált, az egész mezőny legjobb, 395 körös eredményét érte el, s a 119. lövés után már finalistának tűnt, ám az utolsó sorozatban kilencest talált, ami sorsdöntőnek bizonyult. Az összeredménye ezzel ugyanis 1177 kör lett, csakúgy mint az ausztrál Dane Sampsonnak és az amerikai Michael McPhailnek, ám az ilyen esetekben ragsoroló belső tizesekből riválisai többet értek el, így ők zártak a hetedik és nyolcadik helyen, s jutottak fináléba, míg a világranglista-vezetőnek be kellett érnie a kilencedik hellyel.
"Kísértetiesen hasonló volt István versenye, mint a légpuskában. Az elejét elrontotta, aztán nagyon küzdött, hogy visszakapaszkodjon. Sajnos, amikor nagy hátrányból kell feljönni, az rendszerint nem szokott sikerülni, most sem, igaz, csak az utolsó lövésen múlt, ami bosszantó" - mondta az MTI-nek Győrik Csaba szövetségi kapitány, aki azt is megjegyezte, hogy Péni és Sidi sem volt elég taktikus csütörtökön. Mindkettejüknek csak egyszerűen be kellett volna jutni az alapversenybe, s jóval visszafogottabb eredmény is elég lett volna tőlük. - "A csütörtökön igazán kiemelkedően lövők közül ma csak a kínai Jang Hao-zsan került döntőbe, ami beszédes."
A számot a lengyel Tomasz Bartnik nyerte meg a légpuskában is ezüstérmes horvát Petar Gorsa előtt. A magyar női pisztolyosok is döntős reményekkel érkeztek Dél-Koreába, ám előbb légpisztolyban maradtak el messze a finálétól, pénteki teljesítményük után pedig sportpisztolyban szinte csoda kellene fináléba jutásukhoz.
A legutóbbi vb-n ebben a számban bronzérmes Sike Renáta, illetve a 2015-ben Európa-bajnok Csonka Zsófia egyaránt 286 körrel zárta a 60 lövéses verseny első felét, az úgynevezett pontlövészetet, ezzel előbbi a 45., utóbbi pedig a 48. jelenleg, míg Major Veronika 282-vel a 69.
Eredmények:
férfi kisöbű szabadpuska 3x40, világbajnok:
-------------------------------------------
Tomasz Bartnik (Lengyelország) 460,4 kör
2. Petar Gorsa (Horvátország) 457,4
3. Michael McPhail (Egyesült Államok) 446,9
...9. Péni István 1177 kör (alapversenyben)
...47. Sidi Péter 1165
csapat, világbajnok:
--------------------
Oroszország 3535 kör
(Forrás: MTI)
Hozzászólások