Péni és Pekler is lemaradt a döntőről légpuskában

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Péni Istvánnak és a világranglista-vezető Pekler Zalánnak sem sikerült bejutnia a fináléba férfi légpuskában, így nem szereztek kvótát pénteken az Európa Játékok Wroclawban zajló olimpiai kvalifikációs sportlövő versenyén.Az elmúlt hónapok teljesítményei alapján komoly döntős és kvótás reményekkel várta a magyar tábor a puskások 10 méteres számát Wroclawban. Különösen Pekler remekelt az elmúlt időszakban, csütörtökön Mészáros Eszterrel diadalmaskodott a vegyescsapat számban, áprilisban és májusban pedig világkupa-versenyt nyert, utóbbi viadalon ráadásul a korábbi világcsúcsnál jobb alaperedménnyel került döntőbe.
    

Az ezúttal gyorsan kiderült, hogy a komáromiak klasszisa nem fogja megközelíteni a 636,2 körös bakui eredményét, ám a 629 kör fölötti eredményre végig reális esélye volt. Pekler óriási tempóban lőtt, így alig fél óra után már az utolsó kísérleteinél járt, amik végül alacsony tízesekre sikerültek, így pedig 628,3 körrel fejezte be a 60 lövést.
    

"Talán meglehet a döntő. Sajnos a végén nem jöttek a nagy tízesek, az utolsó három 30,7 kör lett, és 10,5-ös átlag kellett volna" - mondta a verseny közben Miskolczi Julianna, Pekler edzője. Amikor Pekler kiállt, Péni és a mezőny szinte összes többi tagja még a 30. sorozatát sem adta le. Az UTE háromszoros Európa-bajnok lövője ekkor még a középmezőnyben állt a 38 puskás között és a kissé visszafogottabb eredmények miatt kiállt a lőállásból. A szünet egyértelműen jót tett neki, a folytatásban ugyanis erős, 10,5 feletti eredményeket lőtt folyamatosan, így kimagasló negyedik (106,1 kör) és ötödik sorozatával (105,5) egészen a virtuális nyolcadik helyig zárkózott fel.
    

Az utolsó tíz lövése előtt még több mint negyedóra maradt a 75 perces lőidőből és a teremben érezhetően a magyar csapat minden jelenlévő tagja bízott benne, hogy meglesz neki a nyolcas finálé. Aztán az 52. lövéstől nem jöttek az erős tizesek, 10,0-ás, 10,2-es és 10,3-as találatok követték egymást sorra, így a nyolcadik helyről egészen a 20.-ig csúszott vissza, amit az utolsó jobb kísérletekkel a 15. pozícióig tornászott fel (627,9 kör).
    

Közben az is egyre egyértelműbbé vált, hogy Pekler eredménye sem lesz elég a döntőre, amihez ezúttal 628,9 körre volt szükség. Pekler Zalán végül a 12., Péni István pedig a 15. helyen végzett. "Technikámhoz híven versenyeztem ma is, gyors ritmusban lőttem, de sajnos nem éreztem igazinak a mai formát. Csalódott vagyok nyilván, mert nem hiányzott sok a döntőhöz" - nyilatkozta a verseny után az MTI-nek Pekler. - "Izgultam, azt be kell vallani, tehát az egész verseny egy kicsit izgulós volt, amin dolgoznom kell."
   

"Nem éreztem az egészet annyira hibátlannak, mint akkor, amikor jobban megy. Egy kicsit kisebbek voltak a tízeseim az első felében, ezért kiálltam, hogy hátha majd jobban megy és ez sikerült is. Igaz, az első lövésem rögtön kilences lett, aminek nem örültem" - idézte fel versenyét Péni. - "Utána sikerült megtörni az addigiakat és jöttek a nagy tízesek sorban. Az utolsó tízben nagyon szerettem volna még hozzátenni, de sajnos ott volt többek között két 10,0-ám és azzal egy jó másfél kör elment, a döntőhöz meg egy kör hiányzott."
    

Mindkét magyar puskás azt igyekezett hangsúlyozni, hogy még Wroclawban is lesz lehetőségük kvótát szerezni és bíznak benne, hogy vasárnap az 50 méteres összetett viadal jobban sikerül a számukra.  A pénteki versenynapon később női légpuskában Mészáros Eszter és Dénes Eszter küzd meg a kvótáért. Az EJ-n minden egyéni olimpiai számban egy párizsi indulási hely talál gazdára.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com