Péni István ötödik összetett puskában, Fábián Sára nyolcadik sportpisztolyban

Péni István az ötödik helyen végzett a férfi puskások összetett számában, míg Fábián Sára remek alapverseny után a döntőben nyolcadik lett a női sportpisztolyosok között a Münchenben zajló sportlövő-világkupa szerdai versenynapján.A férfi puskások király számában 123-an kezdték meg a küzdelmet, majd a keddi selejtező után a szerdai alapversenyben már csak 70-en szerepeltek, köztük három magyar, Péni, Hammerl Soma és Pekler Zalán. A 3x20 lövéses viadalt Péni István 591 körrel a nyolcadik helyen zárta és ezzel hetedik helyen került a nyolcas döntődbe, mivel a legjobb alaperedményt, 595 kört elért amerikai Braden Wayne Peiser csak ranglistapontokért szerepelt. A kedden 590 kört produkált Hammerl 586 körrel a 44., míg az 585 körig jutott Pekler a 49.

helyen végzett.

A döntő 15 térdelő testhelyzetű és 15 fekvő pozícióból leadott lövésből, illetve tíz álló sorozatból állt, azt követően pedig ketten kiestek, majd lövésenként búcsúzott egy újabb sportoló.

Az UTE többszörös világ- és Európa-bajnok lövője a térdelő részben komoly hátrányba került, 15 lövés után csupán a nyolcadik helyen állt, majd fekvőben a hatodik helyre lépett előre. Az álló rész első tíz lövésében egy helyet ismét javított, előrébb azonban már nem jutott és végül 429,4 körrel az ötödik helyen végzett.

A 25 méteres pisztolyos versenyre 110 fős mezőny gyűlt össze a bajor városban, ahol kedden az úgynevezett 30 pontlövést, szerdán pedig a 30 rapidot tartották meg. A két magyar érintett közül a légpisztolyban világbajnoki negyedik Fábián már az első napon parádésan lőtt, mindössze négy kilencest vétett és 296 körrel a második hely állt. A szerdai folytatás hasonlóan jól sikerült a csepeli sportoló számára, 293 kört tett hozzá addigi eredményéhez és 589 körös óriási egyéni csúccsal a második helyen került döntőbe. A számot a norvég Jon-Hermann Hegg nyerte meg.

Közben a 2014-ben ebben a számban világbajnoki bronzérmes Sike Renáta pontlövészetben visszafogottan teljesített, 285 kört produkált, majd a rapidban 292 kört lőtt, amivel a keddi 48. helyről a 33. pozícióba lépett előre (577 kör).

A nyolcas döntőben Fábián volt az egyedüli európai pisztolyos. Mellette két-két dél-koreai és kínai, valamint egy-egy vietnami, indiai és iráni sportlövő jutott be. A szám fináléjában nem köröket számolnak, hanem pontokat, minden 10,2 körös, vagy annál jobb lövés ér pontot. A versenyben öt lövéses sorozatokat teljesít a mezőny és a negyedik után esik ki az utolsó helyen álló, majd minden újabb öt lövés után az aktuális sereghajtó.

A finálé nagyon magas színvonalú csatát hozott, az első két kör után egyetlen kör volt a különbség az első és a nyolcadik között. Fábián nyitásként három, majd négy pontot gyűjtött, a harmadikban aztán csak egyetlen pontot szerzett, ami megpecsételte a sorsát, mivel leszakadt a riválisoktól és hiába lőtt a negyedik szériában négy pontot, 12 pontos összeredményével a nyolcadik helyen zárt. A győzelmet a kínai Szun Jü-csie szerezte meg.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com