Péni István szerint előremutatóbb a mostani eredménye a novemberinél

Elégedetten értékelte hétvégi teljesítményét Péni István, aki az alapversenyt és a döntőt is világcsúcs feletti eredménnyel nyerte meg a második légfegyveres Európa-bajnoki válogatón.Az Eb-címvédő puskás a 60 lövéses alapban 634,4 kört ért el, ami kilenc tizeddel jobb Sidi Péter világcsúcsánál, majd a döntőt 254,5 körrel, a kínai Jü Hao-nan rekordjánál 1,7 körrel erősebb eredménnyel zárta. Az UTE klasszisa láthatóan őrzi hónapok óta tartó kiemelkedő formáját, ugyanakkor szombati teljesítményével a korábbiaknál is elégedettebb.

    
"A novemberi Hungarian Openen az alapban egy körrel jobbat lőttem, mégis a mostani eredményemet sokkal magabiztosabbnak gondolom és hosszú távon előremutatóbbnak, mert most a döntőben is sikerült jó eredményt produkálni" - nyilatkozott az M4 Sport Sporthíradójában hétfőn délelőtt a 23 éves sportlövő, akinek eredményei nem számítanak új világcsúcsoknak, mivel lövészetben csak a világversenyeken (olimpia, vb, Eb, világkupa) lehet rekordot elérni.
   

Péni arról is beszélt, hogy az Eb-szereplése neki és a többi olimpiai kvótás versenyzőnek ugyan a válogatótól függetlenül biztos volt, ráadásul az első két viadal után már szinte behozhatatlan az előnye a férfi puskások rangsorában, mégis mindenképpen elindul majd a két hét múlva esedékes harmadik, utolsó válogatóversenyen is.
    

"Ott leszek egyértelműen a harmadik versenyen is, mert erős a magyar mezőny. Ez egy jó közeg és jó felkészülési lehetőség a számomra, ráadásul annyira kevés versenyünk volt, hogy nem hagynám ki" - mondta Péni, hozzátéve, hogy a jövő hétvégi verseny után Szerbiában fog edzőtáborozni, ahogy az ősz végén is ott töltött hat hetet.
    

A fiatal sportoló a február végén kezdődő finnországi Európa-bajnokságra esélyesként utazik, és reméli, hogy a tavalyihoz hasonló sikert ér majd el. Ugyanakkor a kontinensviadalra felkészülési állomásként tekint a nyári tokiói olimpiára.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com