Péni István tizedik összetett puskában
Péni István legjobb magyarként a tizedik helyen végzett a férfi kisöbű szabadpuska összetett számában az Eszéken zajló olimpiai kvalifikációs puska, pisztoly Európa-bajnokságon, melyen a Péni, Pekler Zalán, Hári Péter összeállítású csapat a kilencedik lett.A három testhelyzetű szám alapversenyében két párizsi kvótát osztanak ki, a kvótaszerzés terhe azonban Pénit és Peklert nem nyomasztotta, mivel ők már korábban kiharcolták a párizsi szereplés jogát. A csapat harmadik tagja, Hári ugyanakkor ezzel a fő céllal kezdte meg a 3x20 lövést és sokáig egészen parádésan teljesített. A térdelő és a fekvő testhelyzetű 20-20 lövés után a mezőny élén állt közel hibátlan, 398 körös teljesítménnyel.
A viadal kétharmadánál Péni 395, Pekler pedig 393 körnél tartott. A legnehezebb, álló testhelyzetű szakaszban aztán Hári reményei gyorsan elszálltak, folyamatosan csúszott vissza és végül 583 kört elérve a 44. lett. A négyszeres Európa Játékok-győztes Peklernek sem ment igazán, 189 kört tudott hozzátenni addigi eredményéhez, az 582 körös összeredmény pedig a 46. helyre volt elég.
Péni mindeközben kifejezetten stabilan lőtt, s az utolsó lövéseknél a döntőbe jutásra is volt esélye, a 60.-ra elért kilenc körös lövése azonban sokba került neki, 589 körös eredménye nem lett elég a fináléhoz, kevesebb belső tízese volt ugyanis, mint az előtte végző három puskásnak, akik közül ketten is bekerültek a legjobb nyolc közé.
A szám két másik magyarja, az egyaránt ranglistapontokért harcba szálló Hammerl Soma és Somogyi Péter közül előbbi 586 körrel a 22., utóbbi pedig 572-vel a 68. pozícióban végzett. A keddi versenynapon még a női puskások összetett versenyét is megrendezik, míg női sportpisztolyban és férfi gyorstüzelő pisztolyban az alapverseny első felét tartják meg.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások