Pénteken és szombaton rendezik az ob 2. fordulóját Salgótarjánban és környékén

A csütörtöki adminisztratív átvétel után pénteken és szombaton zajlik a Salgó-rali Salgótarján környékén, valamint a Mátrában, és ez lesz az első olyan viadal, amelyen a HUMDA országos rali-bajnokság minden osztálya együtt versenyez: az ORB, ORC és Historic mezőny pénteken és szombaton, az ORB3 pénteken, az ORB2 pedig szombaton lesz érdekelt - a részleteket sajtótájékoztatón ismertették Salgótarjánban kedden.A rendező képviseletében Őry Tamás, a TRP Hungary ügyvezető igazgatója kiemelte, az, hogy több mint 150 páros nevezett, azt mutatja, hogy igény van ezekre a versenyekre. A gyorsasági szakaszokat Mátraalmás-Szorospatak, Mátrakeresztes-Mátraszentimre, Zagyvaróna-Cered-Tótújfalu, Vizslás-Kazár-Somlyóbánya és Szuha-Bátonyterenye között rendezik.
    

Őry Tamás fontosnak nevezte, hogy a versenyhelyszíneken lakók úgy érezzék, élményt kapnak és nem bosszúságot, ezért próbálnak úgy hozzájárulni a térség életéhez, hogy hagyjanak valamit maguk után. Példaként említette a Cered önkormányzatával kötött megállapodást, melynek értelmében a szervezők helyrehozatták a Cered és Tótújfalu közötti utat.
    

"Mi ezt két napig használjuk, az ott élők a következő években is" - tette hozzá. Szujó Zoltán, az Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke arra kérte a szurkolókat, tartsák be az összes biztonsági előírást, és ne hagyjanak szemetet maguk után. A közösség erejét hangsúlyozva elmondta, arra törekszenek, hogy új szintre emeljék a hazai autósportot, és szólt arról, vigyáznak a versenynek helyet adó gyönyörű természeti környezetre, a különleges erdei utakra.
    

Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere, aki versenyzőként vesz részt a Salgó-ralin, felidézte, hogy a megyei jogú város önkormányzata 2016-ban döntött úgy, hogy megpróbálja visszahozni a versenyt a városba. "A Salgó-rali közösségi esemény, ami színt tud hozni ide, meg tudjuk mutatni értékeinket, a tájat, ahol a verseny folyik, felhívja a figyelmet a térségre" - fogalmazott, hozzátéve, ezek a pályák Magyarországon azok közé tartoznak, amelyek ikonikusnak mondhatók.
    

A Salgó-ralit először 1974-ben rendezték meg. Részt vett a sajtótájékoztatón a Nógrád vármegyei Szécsényben élő Vincze Ferenc, a Korda Racing 2019-ben abszolút magyar bajnok versenyzője, aki szintén a Salgó-rali kultuszát emelte ki, emlékeztetve arra, hogy már az 1970-es-1980-as években is nemzetközi versenyeket rendeztek itt, melyekre több tízezren látogattak ki, sokan sátraztak a környéken.
    

Vincze Ferenc szólt a kiváló gyorsasági szakaszokról, mint a rengeteg kanyart tartalmazó ceredi, ami a versenyző szerint akár a világbajnokságon is megállná a helyét. Mint mondta, Magyarországon ritkák az ilyen szakaszok, ezeket meg kell becsülni. A pénteki versenynapon az ORB, az ORC, a Historic és az ORB3 mezőnye Mátrakeresztes-Mátraszentimre, Mátraalmás-Szorospatak és Vizslás-Kazár-Somlyóbánya gyorsasági szakaszokat teljesít majd, mindegyiket kétszer. Szombaton az ORB, az ORC, a Historic és az ORB2 mezőnye Zagyvaróna-Cered-Tótújfalu és Szuha-Bátonyterenye gyorsaságikon lesz látható - a mátrai szakaszból az erdészeti út jelentős része nézők elől elzárt terület.
    

A Salgó-rali versenyközpontja a salgótarjáni Városi Sportcsarnok, a sportcsarnok melletti területen lesz a szervizpark is. A céldobogót Salgótarján kisfőterén állítják fel.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

A sport fontos része az életünknek, hiszen nagyon pozitív hatással van az egészségre, valamint arra, hogy minél tovább meg tudjuk őrizni az aktivitásunkat. Szerencsére ezt már egyre többen felismerik, azonban nem mindig könnyű tartani a rendszerességet, illetve a megfelelő intenzitás megtalálása is

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

A világbajnoki ezüstérmes, Ante Rebic elképesztő nemes gesztust tett a faluért, ahol felnőtt.

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

http://ujhazak.com