Pénzbüntetés és szektorbezárás a Mosonmagyaróvárnak

Négyszázezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) etikai- és fegyelmi bizottsága a Motherson Mosonmagyaróvári KC-t a szeptember 10-én játszott Mosonmagyaróvár-Győr női NB I-es mérkőzésen történt rasszista atrocitás miatt.Az MKSZ hétfői közlése szerint az illetékes testület arra is kötelezte a mosonmagyaróvári sportszervezetet, hogy a következő hazai élvonalbeli összecsapásán a B-közép szurkolói szektorát zárja le, valamint a következő két NB I-es meccsre saját költségén fogadjon szövetségi ellenőrt.

Az MKSZ jelezte, hogy a döntést a Motherson-Mosonmagyaróvári KC elfogadta, az ellen fellebbezést nem nyújt be, így a határozat jogerős. A Bajnokok Ligájában és a hazai élvonalban egyaránt címvédő győri klub mérkőzést követő közleménye szerint játékosait "a mosonmagyaróvári szurkolótáborból rasszista és emberi méltóságukban mélyen sértő atrocitások érték", ennek nyomán az MKSZ egy héttel ezelőtt fegyelmi eljárást indított.

A mosonmagyaróvári klub közleményében azt írta: "klubunk ez úton is elnézést kér a nézőtérről érkező megengedhetetlen bekiabálások miatt, és határozottan elhatárolódik minden olyan megnyilvánulástól, amely ellentétes a fair play szellemiségével". Az egyesület egyben arra kérte szurkolóit, hogy a klub eredményességének érdekében a jövőben tartózkodjanak minden olyan viselkedéstől, amely tiszteletlen az ellenfél játékosaival vagy sportvezetőivel szemben.

Az MKSZ a hétfői közleményében azt is kiemelte, hogy a jövőben is mindent meg fog tenni és fel fog lépni a rasszista megnyilvánulásokkal szemben. A meccsen 37-27-es győri siker született.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com