Pergel és Madarász főtáblás egyesben

Pergel Szandra és Madarász Dóra is megnyerte harmadik mérkőzését a selejtezőben a budapesti asztalitenisz Európa-bajnokságon, ezzel mindketten elsők lettek csoportjukban és feljutottak a 64-es főtáblára.

A második, szerdai versenynapon Pergel négyese leggyengébb játékosa, a montenegrói Ivona Petric ellen nyert négy szettben, Madarász pedig a lett Inta Zdanovskát győzte le, ugyancsak nagyon simán.

Download (1)

"Szerencsére a tavalyi vállsérülésem és a mandulaműtét miatti kihagyás már a múlté, most már százszázalékos állapotban vagyok fizikailag. - nyilatkozott az MTI-nek Madarász Dóra. - A rajt előtt azt tűztem ki célul, hogy jussak fel a főtáblára, és ott menjek legalább egy kört. Sok függ a sorsolástól, jó lenne elkerülni a honosított kínai játékosokat, majd meglátjuk."

Az egyes selejtezőjében csak a csoportgyőzelem ért egyenes ági továbbjutást, s Nagyváradi Mercédesz erről lemaradt azzal, hogy kikapott csoportja favoritjától, a holland Britt Eerlandtól.

A Budaörs 22 éves pingpongozója utolsó mérkőzésén aztán ki-ki meccsen találkozott a horvát Dorina Srebrnjakkal, akit öt játszmában legyőzött, így ötösében a második helyen zárt, azaz reménykedhet a folytatásban. A 19 csoportmásodik közül hetet kisorsolnak, ők egyből a főtáblára kerülnek, a fennmaradó 12 játékos pedig még egy találkozót vív a feljutásért.

A nyolcadik kiemelt Póta Georgina és a 27-edikként rangsorolt Lovas Petra alanyi jogon az elitmezőny tagja egyesben - a 64-es tábla küzdelmei csütörtökön rajtolnak.

A Tüskecsarnokban zajló, vasárnapig tartó egyéni kontinensviadalon 44 ország 254 játékosa, köztük 12 magyar versenyez.
Eredmények:
selejtező:
női egyes:
3. csoport:
Britt Eerland (holland)-Nagyváradi Mercédesz 4-1 (-10, 6, 5, 6, 11)
Nagyváradi-Dorina Srebrnjak (horvát) 4-1 (11, -8, 10, 5, 8)
4. csoport:
Pergel Szandra-Ivona Petric (montenegrói) 4-0 (4, 4, 4, 8)
9. csoport:
Madarász Dóra-Inta Zdanovska (lett) 4-0 (6, 7, 6, 8)

korábban:
selejtező:
vegyes páros, 2. forduló (a főtáblára jutásért):
Nagy Krisztián, Andrea Pavlovic (magyar, horvát)-Darko Jorgic, Alex Galic (szlovén) 3-1 (6, -10, 6, 12)
Szudi Ádám, Pergel Szandra-Cedric Nuytinck, Eline Loyen (belga) 3-1 (-8, 6, 5, 8)

később:
selejtező:
férfi egyes:
3. csoport:
Pattantyús Ádám-Dorjan Tapia (albán) 14.00
5. csoport:
Majoros Bence-Ewout Oostwouder (holland) 14.00
10. csoport:
Szudi Ádám-Lionel Weber (svájci) 14.50
13. csoport:
Lakatos Tamás-David Serdaroglu (osztrák) 14.50
22. csoport:
Kosiba Dániel-Aleksandr Smirnov (észt) 15.40
selejtező:
női páros:
Lovas Petra, Eva Odorova (magyar, szlovák) - Ho Tin-tin, Kelly Sibley (angol) 19.15
férfi páros:
Ecseki Nándor, Majoros-Smirnov, Vallot Vainula (észt) 19.45
főtábla:
vegyes páros, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Oláh Benedek, Póta Georgina (finn, magyar)-Benjamin Brossier, Stephanie Loeuillette (francia) 20.45
Szudi Ádám, Pergel Szandra-Chen Weixing, Sofia Polcanova (osztrák) 20.45
Nagy Krisztián, Andrea Pavlovic (magyar, horvát)-Laurens Tromer, Britt Eerland (holland) 21.15

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com