Perl és Keller marad, Pongó távozik Szombathelyről
Perl Zoltán és Keller Ákos hosszabbított a bajnoki ezüstérmes Falco KC Szombathely kosárlabdacsapatával, Pongó Marcell ugyanakkor távozik az együttestől.
A hatszoros bajnok együttes pénteken honlapján jelentette be, hogy Perl további három évre kötelezte el magát, míg Keller újabb két évre szerződött a csapattal.
"Könnyen meghoztam a döntést, hiszen jól érzem itt magam, fontos volt számomra, hogy a Falcóban tudjam folytatni a pályafutásomat. Szeretnék a következő három évben is versenyképes csapatban játszani, ez igaz a hazai és nemzetközi porondon is. Úgy érzem, hogy ez adott lesz itt, Szombathelyen" - nyilatkozta a honlapnak a magyar válogatott Perl, aki a klub örökranglistáján a szerzett pontokat tekintve a második (7047 pont), a lejátszott mérkőzések számában pedig a negyedik (444 mérkőzés).
A nemzeti csapattól idén elköszönt Keller többek között arról beszélt, hogy könnyű volt meghoznia a döntést, mert feleségével együtt jól érzik magukat Szombathelyen.
"Nagyon örülök, sőt nyugodt is vagyok, hogy sikerült megegyezni és ezzel ugye az is eldőlt, hogy még két évig kosarazni fogok" - nyilatkozta a Keller.
A szintén magyar válogatott Pongó Marcell két szezon után köszönt el az együttestől, mellyel egy-egy bajnoki címet és Magyar Kupa-diadalt ünnepelhetett.
(Forrás: MTI)
A hatszoros bajnok együttes pénteken honlapján jelentette be, hogy Perl további három évre kötelezte el magát, míg Keller újabb két évre szerződött a csapattal."Könnyen meghoztam a döntést, hiszen jól érzem itt magam, fontos volt számomra, hogy a Falcóban tudjam folytatni a pályafutásomat. Szeretnék a következő három évben is versenyképes csapatban játszani, ez igaz a hazai és nemzetközi porondon is. Úgy érzem, hogy ez adott lesz itt, Szombathelyen" - nyilatkozta a honlapnak a magyar válogatott Perl, aki a klub örökranglistáján a szerzett pontokat tekintve a második (7047 pont), a lejátszott mérkőzések számában pedig a negyedik (444 mérkőzés).

Hozzászólások