Phjongcshang 2018: A magyarok indulhatnak az alpesi csapatversenyben, két újabb kvóta

A hazai szövetség (MSSZ) csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a csapatverseny 16 kvótája közül - ebből egy a házigazdáé - többet is visszamondtak, ezek egyikét kapta meg Magyarország.

A FIS honlapja szerint Magyarország a 19. helyen áll a rangsorban, azaz negyedik tartalék volt, de Liechtenstein és Horvátország után a legjobb lemaradók közül Japán és Szerbia is lemondott a részvételről. Az MSSZ hétfőn úgy határozott, hogy a férfiaknál Kékesi Mártont, a nőknél pedig Hozmann Szonját és Maróty Mariannt jelöli a csapatba. A nők esetében ugyanakkor jelezte, hogy - a térdszalagszakadást szenvedett Miklós Edit eredményei révén járó két indulási joggal - csak abban az esetben mehet mindkét síző, ha a FIS elfogadja az egyik kvóta B kvalifikációs versenyzőhöz kerülését.



A legfrissebb fejlemények után ugyanakkor erre már nem kell várni, mivel a csapatversenyben való szerepléssel automatikusan két-két helyet szerez az adott ország. A férfiaknál Kékesi Márton mellett Samsal Dalibor lesz tagja a csapatnak. Kapitány Ildikó, a magyar szövetség főtitkára arról is beszámolt, hogy a csapattagok egyéniben is indulhatnak. Tájékoztatása szerint a két női versenyző műlesiklásban és óriás-műlesiklásban áll még rajthoz, Kékesi minden számban indul, míg Samsal később dönt arról, hogy a lesiklást vállalja-e, de a másik négy egyéni számban versenyezni fog.

A magyar sportolói küldöttség így 19 fős lesz Phjongcshangban. Rövidpályás gyorskorcsolyában Bácskai Sára Luca, Heidum Bernadett, Jászapáti Petra, Keszler Andrea, Kónya Zsófia, Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Oláh Bence, gyorskorcsolyában Nagy Konrád, míg műkorcsolyában Tóth Ivett képviseli a magyar színeket.

Alpesi síben Kékesi, Dalibor, Hozmann és Maróty indulhat, míg sífutásban az egy-egy magyar szereplési joggal Kónya Ádám és Szőcs Emőke. Szerdán derült ki, hogy Swaney Elizabeth révén a síakrobaták félcső számában is lesz magyar a dél-koreai játékokon.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com