Pigniczki Fanni a nyolcadik világbajnokságára készül

A szerdától vasárnapig tartó frankfurti ritmikus gimnasztika világbajnokság lesz a nyolcadik a kétszeres olimpikon Pigniczki Fanni pályafutásában.A magyar szövetség decemberben hirdette ki a junior és felnőtt egyéni válogatott idei évre szóló névsorát. Az A keretben Pigniczki mellett Wiesner Hanna Panna és Lovász Luca, a B-ben Örvendi Regina, Földesi Panni és Vukmir Elena szerepelt. Közülük a németországi olimpiai kvalifikációs vb-n kizárólag Pigniczki indul, pedig májusban a várnai Európa-bajnokságon Wiesner és Lovász is szerepelt.

A 2023-ban karikával világbajnoki bronz-, 2024-ben labdával Európa-bajnoki ezüstérmes Pigniczki továbbra sem tudja megközelíteni korábbi remek eredményeit: labdával a 16., szalaggal a 39., karikával a 41., buzogánnyal a 64., egyéni összetettben pedig a 33. helyen végzett Bulgáriában.

Edzője, Gelle Noémi szerint a felkészülésük szakmailag jól sikerült, a legfontosabb feladat pedig az lesz, hogy a kétszeres olimpikon a verseny pillanatában is elő tudja hívni az edzéseken mutatott teljesítményét. A sorsolás úgy alakult, hogy az MTK sportolója szerdán és csütörtökön is az utolsó csoportba került a selejtezőben, így várhatóan késő este, a teljes mezőny végén lép szőnyegre.

"Erre a helyzetre külön is készültünk. Többször tartottunk késő esti edzéseket, és azt is modelleztük, milyen állapotban lesz este tíz óra körül. Mindent megtettünk azért, hogy fejben és fizikailag is készen álljon erre a szokatlan időpontra" – mondta Gelle. Szerinte Pigniczki kiváló fizikai állapotban várja a világbajnokságot, gyakorlatain pedig nem hajtottak végre jelentős kompozíciós változtatásokat.

"Ugyanazokkal a gyakorlatokkal indulunk, amelyekkel az Európa-bajnokságon.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nem akartunk új kompozíciókat beépíteni, inkább a meglévő elemek stabilizálására helyeztük a hangsúlyt. Növeltük a forgások számát, és azon dolgoztunk, hogy ezeket versenyhelyzetben is biztonsággal végre tudja hajtani. Matematikailag és szakmailag is úgy építettük fel a gyakorlatokat, hogy megközelíthessük a legjobb 18 mezőnyét" - hangsúlyozta az edző. Gelle szerint Pigniczki programja technikailag és pontértékben is alkalmas arra, hogy előkelő helyen zárjon. A teljesítményt ugyanakkor jelentősen befolyásolhatja a pillanatnyi mentális állapot.

"Fanninál soha nem a felkészültség vagy az edzésmunka a kérdés. Nagyon jól dolgozik, szakmailag erős és értékes gyakorlatokat mutat be. A versenyen az dönti el az eredményt, hogy az adott pillanatban mennyire tud felszabadultan és magabiztosan szőnyegre lépni. Nagyon megérdemelné a jó szereplést, mert rengeteg munkát tett bele ebbe az időszakba" - magyarázta. A 26 éves sportoló elmondta: célja, hogy stabil gyakorlatokkal a legjobb 18 közé kerüljön. Hozzátette, élete nyolcadik világbajnokságát ugyanolyan izgatottan várja, mint az eddigieket.

Az Európa-bajnokságon tavaly összetettben bronzérmes, idén pedig öt labdával negyedik helyezett együttes kéziszercsapatot idén Urbán-Szabó Mónika, Szabados Dóra, Pesti Dalma, Grek Fruzsina, Horváth Boglárka és Kőszegi-Koháry Georgina alkotja.

Urbán-Szabó elmondta, az idei szezon különösen nagy kihívást jelent számukra, mivel a két legfontosabb verseny időben nagyon közel került egymáshoz, így a csapatnak fizikailag és mentálisan is alkalmazkodnia kellett a megterhelő programhoz.

"Izgatottan várjuk a világbajnokságot, rengeteget dolgoztunk az elmúlt hónapokban. Nehéz felkészülés volt, de a csapatunk mindig megtalálja a megoldást a kihívásokra. Jól haladunk a gyakorlatokkal, a felkészítő versenyeken is biztató teljesítményt nyújtottunk, ugyanakkor az utolsó edzéseken is keményen dolgozunk, mert pontos, erős gyakorlatokkal szeretnénk zárni ezt a félévet" - nyilatkozta. Az idei labdagyakorlat koreográfiája az űrutazás témáját dolgozza fel, amelyben Kapu Tibor neve is elhangzik, míg a karika-buzogány gyakorlat Harry Houdini, a világhírű magyar származású szabadulóművész történetét idézi meg.

Lauber Zsófia, a csapat vezetője szerint a felkészülés az elmúlt hónapokban a tervek szerint alakult. Mint mondta, egész évben jól dolgoztak a lányok, lépésről lépésre tudtak haladni, ami az eredményeiken is látszott.

"A világbajnokság az év fő versenye, ezért minden munkánkat ennek rendeltük alá. A milánói világkupa után fontosnak tartottuk, hogy a hibák minimalizálása és mindkét gyakorlat tisztítása legyen a fő feladat. Eleinte nagy ismétlésszámban kisebb részekben gyakoroltuk a koreográfiákat, mostanra pedig már a teljes gyakorlatok finomítására helyeztük a hangsúlyt" - magyarázta. Hangsúlyozta: elsődleges feladatuk, hogy bekerüljünk a legjobb 24 ország közé, mert ezzel biztosíthatják a jövő évi világbajnoki indulásukat.

"Úgy érzem, ez reális cél az idei eredményeink alapján, de természetesen szeretnénk ennél előrébb végezni. Ha a legjobb tizennégy ország között zárnánk, nagyon elégedett lennék" - fogalmazott a vezetőedző. Egyéniben az összetett döntő első három helyezettje, illetve az együttes kéziszercsapatok összetett versenyének dobogósai már most kijutnak a 2028-as Los Angeles-i ötkarikás játékokra.

Az egyéni verseny selejtezőjéből az első nyolc-nyolc helyezett jut a szerenkénti döntőkbe, az első 18 percig az egyéni összetett fináléba. Az együttes kéziszercsapatoknál a selejtező eredménye jelenti egyben az összetett verseny végeredményét, a szerenkénti döntőkbe pedig szintén az első nyolc-nyolc helyezett kerül.

A világbajnokság programja:

szerda:

egyéni selejtező: karika és labda 9.00, buzogány és szalag 16.15

csütörtök:

egyéni selejtező: karika és labda 9.00, buzogány és szalag 16.15

péntek:

egyéni összetett döntő 16.00

szombat:

együttes kéziszercsapatok összetett versenye 11.00

vasárnap:

együttes kéziszercsapatok szerenkénti döntője: öt labda 11.00, három karika és pár buzogány 14.00

egyéni verseny szerenkénti döntője: karika 12.10, labda 12.50, buzogány 15.10, szalag 15.50

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elhunyt a kitartás példaképe, Alex Zanardi

Elhunyt a kitartás példaképe, Alex Zanardi

59 évesen távozott a korábbi Forma-1-es pilóta és négyszeres paralimpiai bajnok, aki nem ismerte a feladás fogalmát.

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

http://ujhazak.com