Piros Zsombor junior bajnok (2. rész)

Piros Zsombor nyerte meg a juniorok versenyét a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokságon, mivel a szombati döntőben 4:6, 6:4, 6:3-ra legyőzte az izraeli Isai Olielt. A 15. helyen kiemelt magyar játékos remekül alkalmazkodott a szeles körülményekhez, stabilan tartotta játékban a labdát fizikai fölényben lévő riválisa ellen - aki a torna negyedik kiemeltje volt -, és 1 óra 52 perc elteltével diadalmaskodott. A 17 éves Piros 2010 óta az első magyar férfi teniszező, aki a juniorok között döntőbe jutott egy Grand Slam-tornán: akkor Fucsovics Márton Wimbledonban meg is nyerte a trófeát, és idáig ő volt az egyetlen magyar fiú GS-bajnok.

Piros a korosztályos ranglista 23. helyéről, balkezes izraeli riválisa 12-edikként kezdte a finálét, amelyet némi meglepetésre nem az egyik nagy stadionban, hanem egy szeles külső pályán rendeztek meg. A 2015-ös fedettpályás magyar bajnok - aki eddigi öt meccsén szettet sem vesztett Melbourne-ben - rögtön elvette az izraeli adogatását, 2:0-ra ellépett, ám a keményen ütő Oliel visszabrékelt, és 34 perc alatt hozta a nyitójátszmát.

A folytatásban Piros jobban tartotta játékban a labdát, kétszer is elvette ellenfele szerváját, és 5:2-re elhúzott. Ekkor azonban megtorpant, 5:4-re visszaengedte az izraelit, aki az egyenlítésért adogatott, ám két kettős hibát is ütött, így a magyar játékos 35 perc elteltével kiegyenlített. A döntő szettben Piros semmi-negyvenről hozta a szerváját, aztán 3:2-nél egy vonalra helyezett tenyeressel brékelte Olielt. Előnyét aztán sikerült végigvinnie, a mérkőzést pedig egy újabb nyerő tenyeressel fejezte be.

"Gratulálok Isainak, jó meccs volt. Köszönöm mindenkinek a támogatást, ti voltatok a legjobb közönség. Remélem, ti is élveztétek" - mondta a díjátadó ünnepségen Piros, aki második Australian Openjén szerepelt. A férfiaknál Fucsovics és Piros révén a magyar tenisz két junior GS-trófeánál tart, a nőknél eddig három született: Kapros Anikó 2000-ben Melbourne-ben, Szávay Ágnes 2005-ben a Roland Garroson, Gálfi Dalma pedig 2015-ben a US Openen ünnepelhetett.

(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com