Portisch-Rapport: generációk sakkcsatája májusban a Játékszínben

A 77 esztendős, sakkolimpiai bajnok Portisch Lajos és a 18 évesek világranglistáján éllovas Rapport Richárd vív egymással négyjátszmás rapid párosmérkőzést május 2-án és 3-án az I. MVM Sakk Kupáért.

Sakk_logo2A szerdai sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Magyar Sakkozásért Alapítvány által szervezett, a Generációk csatája elnevezésű esemény helyszíne a budapesti Játékszín lesz, a belépés ingyenes.

A rapid partikban mindkét nagymesternek 25-25 perc gondolkodási ideje lesz, s lépésenként 10-10 másodperc bónusz is a rendelkezésére áll.

A sorsolás alapján az első és harmadik játszmában a Nemzet Sportolója, Portisch, míg a másodikban és a negyedikben a tavaly felnőtt rapid Európa-bajnoki címet nyert Rapport vezeti a világos bábukat.

Május 2-án 17 órától a legfiatalabb magyar nagymester, Rapport Richárd szimultánt is ad, amelyre a Magyar Sakkozásért Alapítvány Facebook-oldalán jelentkezhetnek az érdeklődők.

Németh Kristóf, a párosmérkőzésnek otthont adó Játékszín igazgatója úgy fogalmazott, hogy a sakk története a legendák világáig nyúlik vissza, s mivel a színház is a legendákból építkezik, ezért a sakknak helye van egy olyan több mint százéves színházban, mint amilyen a Játékszín.

Az 1978-as Buenos Aires-i sakkolimpián aranyérmes csapattag, Portisch Lajos bevallotta, hogy gyakorlatilag már visszavonult a versenyzéstől, és tavaly nyár óta nem játszott versenypartit. Hozzátette: örül az alapítvány felkérésének, de szerinte abban, hogy rá esett a választás, közrejátszhatott az is, hogy a nála fiatalabbak nem mertek kiállni Rapport Richárddal, mert nagyobb lenne a presztízsveszteségük.

"Sajnálatos, hogy a magyar sakknak évtizedek óta nincsen olyan versenyzője, aki bekerült volna a világbajnok-jelöltek közé. A magyar sakkozók egy helyben topognak, az egyetlen, aki fejlődik, itt ül mellettem" - mutatott Rapport Richárdra.

A magyarok közül legfiatalabban nagymesteri címet szerzett, és májustól már a 2700 Élő-pontosok elitjében jegyzett Rapport Richárd azt mondta, nagy megtiszteltetés neki, hogy egy olyan legendával ülhet asztalhoz, mint Portisch Lajos. Kiemelte: örül neki, hogy van olyan személy, aki részvételével támogatja a magyar sakkot, és szerinte még több hasonló jellegű rendezvényre lenne szükség.

Kállai Gábor nemzetközi nagymester, a sajtótájékoztató moderátora elárulta, hogy a két sakkozó eddig csak egyszer, négy éve, egy szentgotthárdi versenyen találkozott egymással, azt a partit Portisch nyerte. Rapport megígérte, hogy igyekszik kiegyenlíteni, és szeretne hasonlóan szép játszmában győzni, ahogy az akkor ellenfelének sikerült.

Az I. MVM Sakk Kupa megnyitója május 2-án 12.30 órakor lesz, az első partit 13.00, a másodikat 15.00 órakor rendezik. A harmadik játszmát május 3-án 11.00, a negyediket 13.00 órakor kezdik. Ha döntetlen lesz az eredmény, nem rendeznek újabb, mindent eldöntő partit.

MTI

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com