Posztumusz díj Asbóth Józsefnek

A francia nyílt bajnokság szervezői ünnepélyes keretek között emlékplakettet adományoztak az 1947-ben győztes Asbóth József családjának.Az egyetlen magyar férfi egyéni Grand Slam-bajnok 76 évvel ezelőtt úgy diadalmaskodott Párizsban, hogy mindössze egy játszmát veszített, ám akkor nem kapta meg a legjobbnak járó trófeát. Ennek pótlására került sor a csütörtökön a Roland Garros elnöki páholyában, ahol a francia szövetség részéről többek között Gilles Moretton elnök és Amelie Mauresmo versenyigazgató vett részt, míg magyar részről Markovits László szakmai alelnök, Szőllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, a Külügyminisztériumból Gyurta Dániel és Iglói-Nagy István, valamint Ruszanov András, az Asbóth-örökség ápolója.
    

Gilles Moretton beszédében az 1986-ban elhunyt Asbóth hőstette mellett méltatta Gulyás István 1966-os döntőbeli gesztusát is, mikor egynapos halasztást ajánlott fel sérült ellenfelének (majd kikapott tőle), s ezért elnyerte a UNESCO Nemzetközi fair play-díját. Amelie Mauresmo pedig átadott a vendégeknek egy Asbóth József nevére szóló, ezüstbe gravírozott, Muskétások trófeát ábrázoló plakettet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com