Póta Georgina 14-edszer a mezőnyben

Póta Georgina 14-edszer szerepelhet a kontinens egyik legrangosabb egyéni asztalitenisz-versenyén, a csütörtökön kezdődő Európa Top 16-bajnokságon. Mint mondta, meglepte, hogy meghívást kapott, de most is szeretne felkészülten odaállni az asztalhoz, és kihozni magából a maximumot.A 41 éves, kétszeres Európa-bajnok, ötszörös olimpikon magyar játékosnak nem sikerült beverekednie magát a 14 kiemelt közé, így az első napon hét másik riválisával küzd majd a főmezőnybe kerülésért.

A nyolcfős kvalifikációban két kieséses kör dönt a két győztesről, akik csatlakozhatnak a legjobb 14-hez - a selejtező sorsolását szerdán (ma) este tartják.

Póta Georgina korábban az MTI-nek azt mondta, nagy meglepetés volt számára, hogy idén is a résztvevők közé került, mivel már jó ideje nem indult nemzetközi versenyen, így a világranglistán is hátrébb csúszott.

"Itt viszont az európai ranglista számít és így befértem a mezőnybe. Ez a verseny mindig is az egyik kedvencem volt. Európa krémje játszik, mégis nagyon barátságos a hangulat, és mindig tele van a terem nézőkkel. Két meccset kell nyerni a főtáblához, a nevezési listát nézve nem lesz könnyű dolgom, de ahogy eddig is, most is felkészülten szeretnék odaállni az asztalhoz, és kihozni magamból a maximumot" - fogalmazott.

A 125 ezer euró összdíjazású torna, amelynek idén is a svájci Montreux ad otthont, vasárnapig tart majd, a kieséses rendszerű főtábla küzdelmei pénteken kezdődnek.

Ez lesz az 55. Top 16-bajnokság - 2015-ig Top 12 volt -, az elsőt 1971-ben rendezték Zadarban, ahol mindkét nemnél magyar győzelem született Jónyer István, illetve Kisházi Beatrix révén.
A női mezőny 14 biztos indulója:

Sabina Winter (Németország), Sofia Polcanova (Ausztria), Szőcs Bernadette (Románia), Han Ying (Németország), Yuan Jia Nan (Franciaország), Elizabeta Samara (Románia), Prithika Pavade (Franciaország), Shao Jieni (Portugália), Nina Mittelham (Németország), Linda Bergström (Svédország), Yu Fu (Portugália), Maria Xiao (Spanyolország), Natalia Bajor (Lengyelország), Xiaona Shan (Németország)

A selejtezős mezőny:

Anna Hursey (Wales), Annett Kaufmann (Németország), Charlotte Lutz (Franciaország), Andreea Dragoman (Románia), Izabela Lupulesku (Szerbia), Lea Rakovac (Horvátország), PÓTA GEORGINA (Magyarország), Rachel Moret (Svájc)

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com