Póta Georgina nem zárja ki, hogy Los Angelesben is ott lesz

Bár egy kicsit vissza akar venni a tempóból, az asztaliteniszező Póta Georgina nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy 2028-ban, Los Angelesben ott lesz pályafutása hatodik olimpiáján.A 40 éves játékos az M4 Sportnak azt mondta, a márciusi, ceglédi országos bajnokságon aratott egyéni sikere jó visszaigazolás volt a számára, hogy "még van értelme csinálnom és még van bennem pár év".

"Pedig nem volt könnyű ágam, de az egész versenyen sikerült koncentráltan, összeszedett játszanom" - fogalmazott. A kétszeres Európa-bajnok játékos egyesben és - a luxemburgi Sarah de Nutte-tel - női párosban is indul a május 17. és 25. között Dohában sorra kerülő egyéni világbajnokságon. Ezzel kapcsolatban azt mondta, a párizsi olimpia után egyesben már nem sokat versenyzett, ezért visszacsúszott a világranglistán, így nem lesz jó pozícióban a sorsolás előtt, és a páros esetében sem beszélhetnek egy összeszokott duóról, így nincsenek vérmes reményeik.

Póta jelezte, hogy jelenleg csak délelőttönként edz, ez nem sok, de fizikailag jól érzi magát.

"Szerintem ennyi idősen nem az a lényeg, hogy 6-8 órát edzek egy nap, hanem hogy minőségi munkát végezzek" - jelentette ki. Elárulta, hogy nehéz összehangolni a válogatottságot, a klubot és a családot, mert valamelyik mindig kárt szenved, de ő keresi az arany középutat. A párizsi olimpia előtt sok volt az utazás, a verseny, ebből most alaposan visszavett és a következő szezonra még egyik csapathoz sem írt alá (a mostani idényben a Budaörs mellett Görögországban és Lengyelországban is szerepelt a bajnokságban).

Arra a kérdésre, hogy meddig folytatja, Póta azt válaszolta, hogy még bizonytalan a jövő, mert a játékon túl szeretne más dolgokba is belevágni, de ezzel együtt azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy a Los Angeles-i olimpiát is megcélozza. Szerinte a kijutás kiharcolására leginkább a selejtezőtornákról lenne esélye.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com