Póta nélkül is a kvótaszerzés a cél

Szerdán kezdődik Portugáliában az asztaliteniszezők csapat olimpiai kvalifikációs versenye, amelyen mindkét nemnél kilenc tokiói indulási jog talál gazdára. A magyaroknak leginkább a nőknél van esélyük kvótát szerezni, azzal együtt is, hogy ezúttal az utóbbi évtized legjobb hazai játékosa, a várandós Póta Georgina nélkül állnak asztalhoz.Bátorfi Zoltán, a hölgyek szövetségi kapitánya a rutinos, 44 éves Fazekas Máriát hívta be Póta helyére. Szerinte a Budaörs játékosa - aki 2005-ben lemondta a válogatottságot - meglepheti az ellenfeleket, ráadásul párosban is remek teljesítményre képes, így az olimpiai lebonyolítású tornán, ahol egy párosmeccsel kezdődnek a párharcok, nagy hasznát vehetik.

    
Rajta kívül Pergel Szandra, Madarász Dóra, Nagyváradi Mercédesz és Hartbrich Leonie alkotja a hetedik helyen kiemelt magyar női csapatot, amely az első fordulóban Horvátországgal játszik, majd a portugál-szlovák csata továbbjutója lehet az ellenfele. A Porto melletti Gondomarban 34 férfi és 30 női csapat küzd meg a kvótákért. A résztvevőket nyolc csoportba sorsolták, ezekben negyeddöntő-elődöntő-döntő rendszerben rendezik a összecsapásokat, s a nyolc csoportgyőztes kvótát szerez. A kilencedik tokiói indulási jog a verseny második szakaszában, a vigaszágon talál gazdára, ezen a nyolc csoport fináléjának vesztesei vehetnek részt, és itt csak a végső győztes örülhet.
    

A magyar férfiválogatott - Majoros Bence, Ecseki Nándor, Szudi Ádám és Lakatos Tamás - a veterán Vlagyimir Szamszonovot is felvonultató fehéroroszok ellen kezd, majd továbbjutás esetén a spanyol-svéd párharc győztesével küzdhet meg a kvótáért - a papírforma alapján a harmadik kiemelt skandinávokkal. A magyar női válogatott szerdán, a férfi pedig csütörtökön kezd a portugáliai tornán.


A gondomari csapatselejtező vasárnapig tart. A nyári, tokiói ötkarikás játékokon a férfi és női csapatversenyben is 16 válogatott vehet részt, eddig, a kontinentális viadalokról mindkét nemnél ugyanazok az országok szereztek kvalifikációt, Németország, Egyiptom, Kína, az Egyesült Államok, Brazília, Ausztrália és a házigazda jogán Japán. A csapatkvótás országok az egyéni versenyben is indíthatnak két játékost az olimpián.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com