Pupp nyolcaddöntős, Szegedi befejezte

Az 52 kilogrammos Pupp Réka megnyerte első mérkőzését és bejutott a 16 közé, a 66 kilós Szegedi Dániel viszont egy vereséggel búcsúzott a prágai cselgáncs Európa-bajnokság nyitónapján.Elsőként Szegedit szólították tatamira a zárt kapuk mögött zajló Eb-n, a ceglédi versenyző a portugál színekben versenyző Sergiu Oleinickel került szembe, aki korábban moldovai országos bajnok is volt. A hónap elején rendezett junior Eb-n bronzérmes magyar - aki tavaly az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) is harmadik lett - kiegyenlített csatát vívott 16 évvel idősebb ellenfelével, a rendes mérkőzésidőben csak intésekre került sor. Az aranypontig tartó hosszabbításban mindketten egyre jobban elfáradtak, és bő három perc elteltével a bíró harmadszor is figyelmeztette a 18 éves Szegedit, ami már a leléptetést jelentette. Szegedi így helyezetlenül zárta első felnőtt Eb-jét.

    
Nem sokkal később Pupp Réka is megkezdte szereplését, aki jelenleg olimpiai kvótás helyen áll a világranglistán. A paksi dzsúdós a komolyabb nemzetközi eredmény nélkül álló, moldovai Cristina Blanaruval szállt szembe, és csakhamar vazaarit kapott egy hátsó gáncsra. A vége előtt néhány másodperccel aztán a világ- és Európa-bajnok Braun Ákos tanítványa egy földharc során leszorította riválisát, így a bíró ippongyőzelmet hirdetett. A 16 között Puppra a svájci Fabienne Kocher vár.
    

Az Eb nyitónapjának harmadik magyarja, a szintén tokiói utazónak számító Karakas Hedvig - aki októberben bronzérmes lett a budapesti Grand Slamen - erőnyerőként a nyolcaddöntőben kapcsolódik majd be az 57 kilogrammos súlycsoport küzdelmeibe. A prágai O2 Arenában szombatig zajló, 69. Eb-n 40 ország 345 versenyzője szerepel.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com