Rangadóval folytatja BL-szereplését a Veszprém

A Telekom Veszprém a spanyol Barcelona elleni hazai rangadóval folytatja szereplését a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, szombaton.A magyar csapat legutóbb december 2-án lépett pályára a BL-ben, azóta a januári világbajnokság miatt szünet volt a kontinentális sorozatban. A német-dán közös rendezésű tornán súlyosan megsérült a balátlövő Jamali Iman térde és a dán beálló René Toft Hansen combja, ők hónapokig nem játszhatnak. A norvég Kent Robin Tönnesen bal kezében eltört egy csont, de minden bizonnyal már szerepelhet szombaton. A katalánok világbajnok dán balszélsője, Casper Mortensen számára térdsérülés miatt véget ért a szezon, ezért kölcsönvették a francia Fenix Toulouse együttesétől a szerb Nemanja Ilicet. Szintén nem játszhat szombaton a francia Cedric Sorhaindo és a Veszprém korábbi kiváló irányítója, az izlandi Aron Pálmarsson.

   
A Barcelona magabiztosan vezeti az A csoportot, amelyben a veszprémieknek még a második hely megszerzésére is van esélyük. Az őszi idényt három győzelemmel zárták, de a hosszú szünet után a BL-ben február elején mindig "új időszámítás" kezdődik, hiszen nem mindig mérvadó, melyik csapat milyen formában volt több mint két hónappal korábban.
    

A magyar csapat spanyol vezetőedzője, David Davis a klub honlapján úgy fogalmazott, mindig nehéz a Barcelona ellen játszani, amely szinte soha nem veszít három gólnál többel. "Mindig tapasztalt játékosokkal dolgoznak, akik nagyon jó erőnléti állapotban vannak. Nehéz őket legyőzni. A szezon első felében kiválóan teljesítettek, magabiztosan játszottak. Harcos együttesről van szó, amely már régen nyerte meg a Bajnokok Ligáját, így most nagyon éhes a végső sikerre" - magyarázta.
    

A svéd beálló, Andreas Nilsson elmondta, nagyon sok edzéssel, videózással és taktikai felkészüléssel várják a rangadót. Meglátása szerint kemény védekezésre lesz szükségük, illetve olyan kapusteljesítményre, amiből gyors ellentámadásokat vezethetnek és könnyű gólokat lőhetnek. A két csapat eddig húsz alkalommal találkozott egymással az európai kupaporondon, a mérleg a Veszprém szempontjából öt győzelem, egy döntetlen és 14 vereség.
    

Az európai szövetség legfrissebb erősorrendje szerint a francia Paris Saint-Germain a legesélyesebb a BL megnyerésére, a második helyen a Barcelona, a harmadikon pedig a MOL-Pick Szeged áll, a Veszprém hatodik a listán. Az indoklás szerint Lékai Máté és a francia Kentin Mahé remek formában kézilabdázott a világbajnokságon, ez lendületet adhat klubcsapatuknak.
    

A B csoport második helyén álló szegediekre a papírforma szerint könnyebb mérkőzés vár vasárnap a szlovén Celje otthonában. A magyar csapatnak négy szlovén légiósa is van, a klub honlapján mindannyian elismerték, hogy különleges lesz számukra a találkozó. "Nem lesz könnyű meccs, mert rengeteget tudnak futni, nagyon fiatal, lelkes csapat az ellenfelünk. Kemény csata lesz! Soha sem kellett a Celje ellen motivációt keresnem, most is így lesz" - szögezte le a jobbszélső Mario Sostaric.
    

Az irányító Dean Bombac emlékeztetett, hogy a Celje otthon veszélyes csapat, ezt tapasztalhatta már a csoportmeccsek alatt a német Flensburg és a francia Nantes is. "Rendkívül gyors kézilabdát játszanak, ezt kell megakadályoznunk. Két pontért utazunk Szlovéniába, csapatként kell harcolnunk, ez a siker kulcsa" - tette hozzá.
    

A Szeged játékosai közül Balogh Zsolt és Bodó Richárd bokája is megsérült a világbajnokságon, de ez már nem akadályozza a pályára lépésüket. A két csapat hét alkalommal találkozott egymással, egy döntetlen és két vereség mellett a magyar csapat négyszer nyert. Az EHF Kupában ezen a hétvégén rendezik a csoportkör első fordulóját.


A Tatabánya ezúttal is a győri Audi Arénában játssza hazai meccseit, első vendége pénteken a horvát RK Nexe lesz. Az erőviszonyok magyar sikert ígérnek. A Balatonfüredre sokkal nehezebb feladat vár szombaton, hiszen a Fekete Bálintot is foglalkoztató Logrono La Rioja csapatához, a spanyol bajnoki tabella negyedik helyezettjéhez utazik. A négyes csoportok első két helyezettje jut a negyeddöntőbe.


    A magyar férficsapatok hétvégi programja:
    péntek:
    ------
    EHF Kupa, csoportkör, 1. forduló, B csoport:
Grundfos Tatabánya KC-RK Nexe (horvát), Győr 19.00


    szombat:
    -------
    Bajnokok Ligája, csoportkör, 11. forduló, A csoport:
Telekom Veszprém-Barcelona (spanyol) 17.30
    Az állás: 1. Barcelona 18 pont/10 mérkőzés, 2. Vardar Szkopje (macedón) 15/11, 3. Rhein-Neckar Löwen (német) 12/11 (339-324), 4. Vive Kielce (lengyel) 12/10 (314-303), 5. Telekom Veszprém 12/10 (288-274), 6. IFK Kristianstad (svéd) 5/10 (284-334), 7. Meskov Breszt (fehérorosz) 5/10 (277-315), 8. Montpellier HB (francia) 3 /10
    EHF Kupa, csoportkör, 1. forduló, A csoport:
BM Logrono La Rioja (spanyol)-Balatonfüredi KSE 21.15


    vasárnap:
    --------
    Bajnokok Ligája, csoportkör, 11. forduló, B csoport:
RK Celje PL (szlovén) - MOL-Pick Szeged 17.00
    Az állás: 1. Paris Saint-Germain (francia) 20 pont/11 mérkőzés, 2. MOL-Pick Szeged 15/10, 3. Flensburg-Handewitt (német) 10/10, 4. HBC Nantes (francia) 9/11, 5. PPD Zagreb (horvát) 8/10, 6. Motor Zaporizzsja (ukrán) 7/10 (298-302), 7. RK Celje PL 7/10 (262-289), 8. Skjern HB (dán) 6/10


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com