Rapport sötéttel, Lékó világossal remizett

Rapport Richárd sötéttel, míg Lékó Péter világossal játszott döntetlent az indiai Goában zajló sakkvilágkupa negyedik fordulójának első partijában.A nyolcaddöntőbe jutásért zajló párharcban Rapport (2724 Élő-pont) az amerikai Sam Shankland (2654) ellen ült asztalhoz, és a felek 41 lépés után egyeztek meg a remiben.

Lékóra (2666) előzetesen sokkal nehezebb feladat várt a második helyen kiemelt hazai kedvenc, Arjun Erigaisi (2773) ellen, s a magyar nagymester és indiai vetélytársa mindössze húsz lépés után állapodott meg a döntetlenben. A második partikat szerdán rendezik, Rapport a világos, Lékó pedig a sötét bábukat vezeti majd.

A kétmillió dollár (668 millió forint) összdíjazású világkupán 206 sakkozó indult nyolcfordulós, egyenes kieséses rendszerben, amelyben minden párharc két klasszikus játszmából áll. Döntetlen esetén a felek rájátszásban, rövidített játékidejű partikban döntik el, ki jut tovább.

A világranglista első ötven játékosa - köztük Rapport és Lékó - erőnyerő volt az első körben. A november 26-án záruló viadal a sakkvilágbajnoki versenysorozat egyik kvalifikációs állomása, ugyanis az első három helyezett asztalhoz ülhet majd a világbajnok-jelöltek 2026-os tornáján.

Eredmények:

4. forduló (a nyolcaddöntőbe jutásért), az állás az első nap után:

Sam Shankland (amerikai)-Rapport Richárd 0,5-0,5

Lékó Péter-Arjun Erigaisi (indiai) 0,5-0,5

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com