Rasmussen: minden játékos hozzátett a győzelemhez

Rodics Dániel, az MTI különtudósítója jelenti: Kim Rasmussen szövetségi kapitány szerint a magyar női kézilabda-válogatott minden játékosa hozzátett Szenegál 30-20-as legyőzéséhez a Japánban zajló olimpiai kvalifikációs világbajnokság szerdai játéknapján, a csoportkör negyedik fordulójában."Nagyon koncentrált és remek első félidőt produkáltunk, a játékosokon azt láttam, hogy segítették egymást. A támadás is jól működött, Kovacsics és Háfra az első öt perc után visszajött és keményen játszott, de azt hiszem, minden játékos hozzátett ehhez a győzelemhez" - mondta a jacusirói meccs után a dán edző.

    
Hozzátette, forgatta a csapatot, hogy mindenki tudjon egy kis önbizalmat szerezni, de egyáltalán nem volt könnyű a meccs. Kilenc méterről sok gólt tudott lőni együttese, ezek nagyon fontosak, ahogyan a jó védekezés is. A két győzelemmel és két vereséggel álló magyarok akkor jutnak tovább a C csoportból - harmadik helyezettként -, ha pénteken legalább döntetlent játszanak a rosszabb gólkülönbséggel rendelkező Romániával, de már biztosan nem vihetnek magukkal pontot a középdöntőbe.
    

Tomori Zsuzsanna emlékeztetett, hogy a spanyolok és a montenegróiak elleni találkozókon nagyon sok problémájuk volt, ezeket átbeszélték, megpróbáltak minden beleadni, és átlendülni a holtponton. A Siófok átlövője hozzátette: nagyszerűen megoldották a kötelező feladatot, és támadójátékban gyakorolták mindazt, amit a románok ellen szeretnének mutatni.
    

"Nagyon jó lenne, ha megmaradna ez a sok keresztmozgás, mindenki ráindult most, és sokszor betaláltunk kívülről. Montenegró ellen nem volt meg a ritmus, csak lépegettünk, valaki beesett két ember közé, de már nem volt megfelelő ritmusa" - nyilatkozta. Hangsúlyozta, a védekezésüket ugyanilyen szinten kellene tartaniuk pénteken. A háromgólos Tomori úgy vélekedett, a magyarok ilyen kiélezett helyzetben általában pozitívan szoktak kijönni a románok elleni meccsekből, és bízik benne, hogy most is mindenki átérzi a helyzet súlyát, és megnyerik a pénteki mérkőzést.
    

Szabó Laura elmondta, az volt a céljuk a furcsa stílust képviselő szenegáliak ellen, hogy két nehéz meccs után egy kicsit összekapják magukat. "Szerintem jót fog tenni, hogy végre újra győztünk, ebből fogunk építkezni a román meccsre is" - fogalmazott az Érd beállója, aki egy gólt dobott. Értékelése szerint az átlövők ezúttal jól teljesítettek, a szélsők hozták a szokásos jó formájukat, a kapusok pedig remek védésekkel segítették a társakat. Szabó hozzátette, a szerdai szünnapot arra használják, hogy összeszedjék az erejüket, és teljes erőbedobással menjenek neki a románoknak.
    

A kapus Triffa Ágnes közölte, próbált mindent megtenni és élvezni a játékot, mivel az előző meccsen nem játszott, a spanyolok ellen pedig kevés időt töltött a pályán.  "Kellemetlen ellenfél volt, de elég jól oldottuk meg a feladatot. A magyar-román teljesen más hőfokú mérkőzés szokott lenni, most ráadásul megkétszereződik a tét" - mondta a debreceni kapus, aki az első félidőben ötven százalékos teljesítményt nyújtott.
    

A világbajnokság győztese kijut a jövő nyári, tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig selejtezőt játszhatnak márciusban.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com