Reakció a hvg.hu újságírójának - Magyar Paralimpiai Bizottság sajtóközleménye

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Kovács Brigitta munkaviszonyát az Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, mint a munkáltatói jog gyakorlója, azonnali hatályú felmondással szüntette meg. Ezt a dokumentumot az MPB-nek nincs joga nyilvánosságra hozni. Tudomásunk van azonban arról, hogy Kovács Brigitta tucatnyi médiumnak megküldte az MPB elnöke által 2015.

május 29-én aláírt felmondó levelet, melyet Irodánkba is eljuttattak.

Az újságíróktól kapott dokumentumot áttanulmányoztuk és úgy tűnik, hogy a Kovács Brigitta által a sajtó részére eljuttatott azonnali hatályú felmondás megegyezik az MPB Irodájában fellehető iktatott, irattári példánnyal.

A rendelkezésre álló dokumentumból is jól látható, hogy az azonnali hatályú felmondásnak több oka volt, ezek együtt tették meglapozottá, hogy a Magyar Paralimpiai Bizottság azonnali hatályú felmondással váljon meg megnevezett munkavállalójától.

Ami a konkrét, a végtörlesztéssel kapcsolatos kérdését illeti, meg kell jegyeznem, hogy kérdésre a Magyar Paralimpiai Bizottság Felügyelő Bizottságának Rendkívüli Célvizsgálatáról szóló, korábban már teljes terjedelmében nyilvánosságra hozott jelentése is magyarázatot ad. A célvizsgálati jelentésben világosan látszik, hogy amit Ön ellentmondásnak lát, az nem az.

A Magyar Paralimpiai Bizottság elnöksége által a végtörlesztéssel és a munkáltató kölcsönnel kapcsolatos döntése jogszerű volt.

Az elnökség döntésének végrehajtása a gazdasági vezető, Kovács Brigitta feladata volt.

Az akkor hatályos jogszabályok alapján, az MPB elnökségének szabályos döntésével lehetővé tett, a végtörlesztéshez adott támogatás összegét az MPB gazdasági vezetője az érintett munkavállalónak rossz helyre, magánszámlájára utalta, mely hibát, szabálytalanságot az MPB elnöke késedelem nélkül korrigálta azzal, hogy a megfelelő számlaszámra, a megfelelő céllal továbbutalta az összeget. Az erről szóló banki igazolást az MPB FB megvizsgálta és rendben találta. A végtörlesztéshez biztosított támogatás tehát szabályos volt, az MPB elnökének nyújtott támogatás folyósítását viszont szabálytalanul végezte az MPB gazdasági vezetője.


Hozzászólások

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

A 19 éves úszó már két évvel ezelőtt is járt Budapesten, a menekültek között.

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Az U20-as Európa Bajnokságon játszódott le a megható jelenet Grossetoban.

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

Könnyen komoly sérüléséket szenvedhetnek a sportolók, akiket a fertőzések sem kímélnek.

Vizes vb 2017: Nyíltvízi úszás

Vizes vb 2017: Nyíltvízi úszás

Balatonfüred, 2017. július 20

http://ujhazak.com