Rekordszámú csapat indul Budapesten

Minden korábbinál több csapat vesz részt a Budapesten sorra kerülő sakkolimpián, melynek a BOK Csarnok ad otthont.A magyar szövetség hétfői tájékoztatása szerint a szeptember 10. és 23. közötti viadalon a nyílt szekcióban 196, a nőknél pedig 184 csapat versenyez egymással. "Nagyon örülünk a rekordszámú csapatnak, különösen a női csapatszám ugrásszerű növekedésének, a sakkolimpiák történetében a férfi és a női csapatok aránya idén a legkiegyenlítettebb" - idézte a közlemény Polyánszky Zoltánt, a Magyar Sakk Szövetség elnökét.


"Ez a magyar női sakkozás számára is inspiráló lehet, noha komoly hagyományokra támaszkodunk. Elég csak arra gondolni, hogy a 70-es és 80-as években az Ivánka Mária és Verőci Zsuzsa nevével fémjelzett csapatok 4 ezüst- és 2 bronzérmet szereztek a sakkolimpiákon, amit a Polgár lányok és Mádl Ildikó fantasztikus aranyduplázása követett, majd jött Zsuzsa női világbajnoki címe, és Judit férfi mezőnyben is kimagasló, világraszóló eredményei, amelyek példaértékűek az egész utókor számára. Az idei olimpia női tematikája kapcsán pedig fontosnak tartom kiemelni, hogy női A és B válogatottunk 10 játékosából öten édesanyaként vállalják a játékot. A két feladat együtt extra erőfeszítést és komoly szervezőmunkát igényel a részükről, büszkék vagyunk rájuk és külön köszönet nekik érte!"
    

Magyarország házigazdaként a nyílt és a női mezőnyben is három ötöst indít. A nőknél az A csapatot Gaál Zsóka, Hoang Thanh Trang, Papp Petra, Terbe Julianna és Lázárné Vajda Szidónia, a B-t Demeter Dorina, Karácsonyi Kata, Lakos Nikoletta, Mihók-Juhász Barbara és Terbe Zsuzsanna, a C-t pedig - amelyben U25-es korosztályú sakkozók szerepelnek - Tóth Lili, Sulyok Eszter, Gömböcz Zsófia, Nandin-Erdene Davaademberel és Sipos Stefánia alkottják.
    

A közlemény kitért rá, hogy a nemzetközi szövetség (FIDE) több programmal segítette a nők szereplését a versenyen.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com