Rekordszámú külföldi nevezés érkezett a versenyre

Minden korábbinál több külföldi résztvevője lesz a jövő hétvégén sorra kerülő a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztiválnak.A szervező Budapest Sportiroda (BSI) pénteki tájékoztatása szerint 107 országból mintegy 6000 külföldi adta már le nevezését az eseményre, így biztosan megdől az eddigi, 5400 fős rekord. Mindez azt jelenti, hogy a kísérőkkel együtt 10-12 ezer "futóturista" érkezik a rendezvény miatt Magyarországra. A viadal jubileumot ünnepel idén, mivel az első Budapest Maratont 40 éve, 1984-ben rendezték meg. A BSI adatai szerint az ország legnagyobb, egyben legrégebbi futóeseményének mintegy 30 ezer résztvevője lesz, ami a koronavírus-járvány óta a legmagasabb indulói számot jelenti.

A fesztiválon összesen 18 táv közül választhatnak az indulók. A legrövidebb az ezer méteres családi futás, míg a leghosszabb a klasszikus, 42,195 km-es maratoni táv. A szokásoknak megfelelően nem csupán a futni vágyók találhatnak a programban számukra megfelelő versengési lehetőséget, hanem sétálni, túrázni is lehet a városi túrák valamelyikén, illetve 2,3 kilométeres gyaloglás is szerepel a programban, amelyhez idén a Mellrákinfo Egyesület is csatlakozott.

A külföldi indulók többségükben Nagy-Britanniából, Olaszországból, Franciaországból, a szomszédos országokból, a visegrádi régióbból érkeznek. A maraton mezőnyében pedig minden második induló külföldi állampolgár lesz. Magyarországon belül is komoly a verseny iránti érdeklődés, amit jól mutat, hogy ezer hazai településről neveztek eddig és - a félmaraton kivételével, amely már elérte a létszámlimitet - várják a további indulók jelentkezését is a következő napokban.

A versenyközpont a lágymányosi Pázmány Péter sétányon lesz, a legrövidebb távok útvonalát a rajt és célterület körül jelölik ki, a hosszabb távok indulói viszont a város legszebb részein versenyezhetnek. A maratonisták bejárják a rakpartokat a Duna mindkét partján, elfutnak a Parlament előtt, a Budai Vár alatt, a Lánchídon és a Szabadság hídon át, bemennek a Margitszigetre, érintik az Andrássy út egy szakaszát, közvetlen közelről láthatják a Szent István Bazilikát és a Magyar Tudományos Akadémia épületét.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com