Részvételi rekord a Kékes Csúcsfutáson

Részvételi rekord született a szombati KPMG Kékes Csúcsfutáson: a 11,6 kilométeres távú versenyre 2013 futó nevezett.KPMG Kékes CsúcsfutásA szervezők közlése szerint tavaly 1700 regisztráló volt.
A leggyorsabban a címét megvédő Bogos Tamás ért fel a csúcsra, míg a nőknél Staicu Simona győzött. Utóbbié a verseny történetének legjobb női ideje, ennek a megdöntésére azonban a nagy hőségben ezúttal nem volt esélye.

A résztvevőknek 671 méteres szintkülönbséget kellett leküzdeniük. A rajt Mátrafürednél 343 méteren volt, az út az 1014 méteren lévő csúcsig folyamatosan emelkedett, különösen a Mátraházát követő szakaszon, majd a végső kapaszkodón, a sípályán.

A futásra benevezett Kovács "Kokó" István olimpiai és világbajnok ökölvívó, valamint a Suhanj! Alapítvány színeiben egy látássérült, egy handbike-os és öt kerekesszékes sportember is. A bő kétezres mezőnyben 18 olyan nevező akadt, aki idén már tizenyolcadszorra futott fel, azaz 1998 óta minden évben célba ért a Kékesen.

Eredmények:
férfiak:
1. Bogos Tamás (ARAK) 47:14 perc
2. Pelsőczy Attila (TFSE) 48:45
3. Varga Dániel (Sashegyi Gepárdok) 49:23

nők:
1. Staicu Simona (Dunakeszi) 55:27
2. Szatmári Adrienn (FutaPécs SE) 1:00:47
3. Szentpéteri Diána (HRSE) 1:02:56

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

A 19 éves úszó már két évvel ezelőtt is járt Budapesten, a menekültek között.

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Az U20-as Európa Bajnokságon játszódott le a megható jelenet Grossetoban.

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

Könnyen komoly sérüléséket szenvedhetnek a sportolók, akiket a fertőzések sem kímélnek.

Vizes vb 2017: Nyíltvízi úszás

Vizes vb 2017: Nyíltvízi úszás

Balatonfüred, 2017. július 20

http://ujhazak.com