Révész Máriusz: idén is 405 millió forint áll rendelkezésre a fogyatékossággal élők sportolását támogató Több, mint sport! programra

Idén is 405 millió forint áll rendelkezésre a fogyatékossággal élők sportolását támogató Több, mint sport! Programra - mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár pénteken, Budapesten.Az államtitkár a budapesti Kocsis Sándor Paralimpiai Sportközpontban tartott sajtótájékoztatón elmondta: Magyarországon a várható élettartam 4,6 évvel marad el az uniós átlagtól, és felhívta a figyelmet arra, hogy egy felmérés szerint 43 százalékban az életmód határozza meg az egészségi állapotot.

Az, hogy milyen egészségi állapotban vagyunk, döntően rajtunk múlik - emelte ki, hozzátéve, ezért támogatják az életmód-váltást.

Megjegyezte: a fogyatékossággal élők számára legalább olyan fontos, hogy mozogjanak, legyenek egészségesebbek, aktívabbak.

Felidézte: 2022 óta felel az államtitkárság a szabadidősportért, és sikerüket nem aranyérmekben mérik, hanem abban, hogy több ember mozogjon. Mint mondta, a kormány az elmúlt három évben megháromszorozta a szabadidősportra rendelkezésre álló forrásukat, ebből pedig számos új pályázatot hirdettek meg.

Elmondta: a Több, mint sport! élmény- és szabadidősport eszközvásárlási és eseménytámogatási programot az első évben még 200 millió forintos kerettel hirdették meg, de tavaly már 405 millió volt a keret, ahogyan ebben az évben is ennyi pénz áll rendelkezésre. Hangsúlyozta: korábban nem látott mértékű a sérült szabadidő-sportolók mozgásának támogatása.

Mint mondta, a 405 millió forintból tavaly 109 sportegyesületet támogattak, az egyesületek sporteszközöket szereztek be a fogyatékossággal élő, mozgássérült, látássérült szabadidős sportolóknak, továbbá támogattak a programból 89 sporteseményt. Emlékeztetett rá: nemcsak ebből a keretből támogatják a kerekesszékeseket, látássérülteket fogadni tudó szabadidősport-eseményeket, mert a sportesemények szervezőinek a figyelmét felhívják arra, hogy a programjukat lehetőség szerint akadálymentesen szervezzék meg.

Urr Anita, a Magyar Paralimpiai Bizottság főtitkára arról beszélt, hiánypótló a fogyatékossággal élők szabadidősport-támogatása. Elmondta: a 2026-os programra 233 szervezet jelentkezett, az összes igényelt támogatás 750 millió forintot igényeltek. Közölte: a rendelkezésre álló keretből 102 szervezet kapott pénzt eseménytámogatásra, 128 szervezet pedig eszközvásárlásra, amiből többek között speciális kifejlesztett kerekesszékeket és asztalitenisz-asztalokat vásárolnak majd. Jelezte: számításaik szerint a program 15-20 ezer fogyatékossággal élő rendszeres mozgásához járul hozzá.

Beliczay Sándor, Törekvés SE mesteredzője a rendezvényen arról beszélt, az egyesület 125 éves, és 25 éves a vívószakosztály, és foglalkoznak élsporttal, tömegsporttal és szabadidősporttal is. Kiemelte: amikor a gyerekek elkezdik a sportot 8-10 éves korban, még nem tudható, kiből lesz élsportoló, de nagyon fontos, hogy nagyon lényeges, hogy mozogjanak a gyerekek, mert amellett, hogy sok mindenre nevel, az egészséget is szolgálja.

Jelezte: náluk amíg a gyerekek a teremben vívnak, a szülők a konditeremben edzhetnek, vagy a pályákon futhatnak.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com