Rio 2016 - Három magyar úszónak már van A-szintes eredménye

A hónap elején indult kvalifikációs időszakban eddig már három magyar úszó - Hosszú Katinka, valamint Verrasztó Evelyn és Dávid - ért el A-szintes időt, azaz indulhatna az adott számban a jövő évi, Rio de Janeiró-i olimpián.swimmA Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) kedden, 500 nappal a játékok kezdete előtt összegezte az aktuális helyzetet, s közleményben emlékeztetett rá, hogy Jakabos Zsuzsanna és Gyurta Dániel csak azért nem tekinthető egyelőre A-szintesnek, mert nem a nemzetközi szövetség (FINA) által akkreditált viadalon érte el az előírt eredményt.

Hosszú Katinka egyetlen versenyen - Marseille-ben - négy számot is "kipipált": 400 méter gyorson (4:05.75), 800 gyorson (8.33.12), 200 pillangón (2:08.66) és 400 vegyesen (4:37.50) is úgynevezett olimpiai kvalifikációs időt (Olympic Qualification Time, ez gyakorlatilag az A-szint) úszott.

Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ezekben a számokban biztosan rajthoz is áll jövőre, viszont garantálja a lehetőséget, hogy kedvére állíthassa össze versenyprogramját, már amennyiben egy-egy számban nem lesz két olyan magyar vetélytárs, aki jobb időt ér el nála a kvalifikációs időszakban.

Verrasztó Evelyn 200 vegyesen, szintén Marseille-ben (2:14.20) érte el a kvalifikációhoz szükséges időt. Bátyja, Dávid ugyancsak a francia kikötővárosban, 400 vegyesen (4:15.99) úszott A-szintet, míg B-szintet teljesített 200 vegyesen és 400 gyorson.

Egy milánói viadalon már "A-szintes" formában volt Jakabos Zsuzsanna (200 pillangó, 2:08.70) és Gyurta Dániel is (200 mell, 2:11.54), ezek az eredmények azonban még nem jogosítanak ötkarikás részvételre, mivel az olaszországi esemény nem szerepel a FINA által akkreditált kvalifikációs versenyek listáján.

Ugyanezen okból csupán "virtuális" B-szintes a szintén Milánóban indult Takács Krisztián (50 gyors) és Balog Gábor (200 hát), valamint Cseh László, aki 100 háton ért el B-s eredményt egy nem listázott berlini eseményen. A szabályok értelmében a riói olimpián egy-egy számban két A-szintes szerepelhet egy országból, illetve, ha az adott számban nincs A-szintes, akkor egy B-s nevezhető - de az ő szereplésük a FINA döntésén múlik (éppen ezért hivatalosan a második kategóriát olimpiai válogatási időnek - Olympic Selection Time - nevezik).

A kvalifikációs időszak március 1-jén kezdődött és 2016. július 3-ig tart. A FINA által akkreditált hazai rendezésű versenyen először április 1. és 4. között, a Budapest Openen, a Komjádi uszodában próbálkozhatnak a magyar úszók az újabb szintteljesítésekkel.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com