Risztov Éva: rengeteget kaptam a sporttól, a sportolóktól, az edzőktől és a szurkolóktól

A Londonban nyílt vízen 10 kilométeren olimpiai bajnok úszó 19 évesen egyszer már visszavonult, mert az addig megszerzett sok ezüstéremmel, valamint egy olimpiai negyedik hellyel nem volt elégedett, majd 23 évesen újrakezdte a versenyzést és 26 esztendősen nyert aranyat a 2012-es nyári játékokon.

"Sportpályafutásom így teljes és így kerek" - szögezte le. Hozzátette, hogy a riói olimpiával zárult, számára 13. helyet hozó újabb négyéves ciklus után következett a szokásos hosszabb pihenő. A játékok óta gyakorlatilag nem edzett, végiggondolta, hogy mi legyen ezután, s mikor tudatosult benne, hogy a következő olimpián már 35 éves lesz, meghozta a döntést.



"A bejelentés előtti este ment el a levél a szövetségbe, és akkor átfutott rajtam, hogy akkor ez most tényleg végleges" - tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy kellettek-e a pofonok az olimpiai bajnoki címhez, úgy reagált, a három és fél éves szünet arra jó volt, hogy megtapasztalta, az a lehetőség, amit a versenyzők kapnak, csodálatos. "Mi azt gondoljuk, szörnyű edzőtáborba járni, mondjuk Mexikóba vagy Amerikába. Hát az emberek kilencven százaléka a határon nem tud kilépni" - mondta. Rájött a hosszú pihenő alatt, hogy az edzőtábor lehetőség arra, hogy a legjobban felkészüljön az ember a versenyekre, hogy a legjobb lehessen a világon. "És én elkezdtem az újrakezdésem után értékelni minden pillanatot" - emlékezett vissza.

Az interjúban köszönetet mondott édesanyjának, aki mindig mellette állt. "A sikert is nehéz feldolgozni, nem csak a kudarcot. A sportolókat fel kell készíteni a sikerre is, meg a kudarcra is. Hálás vagyok, hogy nem 19, hanem 26 évesen lettem olimpiai bajnok" - folytatta. Ehhez kapcsolódóan az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorában úgy fogalmazott: hazajött az olimpiáról és két óra alatt megváltozott az élete, az emberek szeretete nagyszerű, de nagy teher.

"A londoni győzelem meghatározó az életem hátralévő részében. Azért kezdtem el úszni, hogy olimpiai bajnok legyek és az álom valóra vált" - mondta, ugyanakkor elárulta, hogy számára nem az érmek a fontosak, hanem az élmény, maga az út, a küzdés, ami ezzel az életvitellel járt. Beszélt az ez után következő sportmenedzseri elképzeléseiről is, arról, hogyan kellene viszonyulni a sportolókhoz és a versenyzőket mire és hogyan kellene felkészíteni.

"Tartsuk fenn, hogy a sportolók a mindennapi életünk hősei" - javasolta, majd úgy folytatta: "A sport után is van élet. A sportolói karriert is így kell építeni. Szomorú lennék, ha most nem lenne miért felkelni. Nekem van miért felkelni" - hangsúlyozta. Risztov - aki a jövőben a TMC menedzseriroda sportdivíziójában dolgozik - 2005-ös első visszavonulásáig kizárólag medencében versenyzett, s nyert három világ- és öt Európa-bajnoki ezüstérmet. Négy évvel később tért vissza, akkor már elsősorban a nyíltvízi úszásra koncentrált, de indult hosszabb medencés számokban is, melynek köszönhetően további egy ezüsttel és egy bronzzal gazdagította Eb-s éremgyűjteményét. A pályája csúcsaként Londonban olimpiai bajnok lett 10 kilométeren, tavaly Rióban címvédőként a 13. helyen ért célba.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com