Rossi: két forgatókönyvre is felkészültünk

Marco Rossi szövetségi kapitány két forgatókönyvre is felkészítette a magyar labdarúgó-válogatottat, amely csütörtökön a lengyelek ellen kezdi meg hazai pályán a világbajnoki selejtezősorozatot."Nem vagyok Nostradamus, hogy kitaláljam, a rivális új edzője, Paulo Sousa milyen elképzelésekkel küldi pályára a csapatát, de felkészültünk arra, hogy három vagy négy védővel állnak ki. A tervünk megvan, a kérdés az, hogy meg tudjuk-e valósítani" - fogalmazott a szerdai online sajtótájékoztatón az olasz szakvezető, aki hozzátette, másoknak is megvolt a tervük például Robert Lewandowski semlegesítésére, mégsem tudták megállítani a Bayern München csatárát.

    
Rossi mérlege szászázalékos a korábban Székesfehérváron is dolgozó Paulo Sousa ellen, s abban reménykedik, hogy ez nem változik majd. Szerinte ehhez minden játékosától maximális erőbedobásra lesz szükség, illetve egy "csipetnyi szerencsére" is. Megjegyezte, a lengyel csapat 19. helyével nem véletlenül előzi meg jócskán a 40. magyart a nemzetközi szövetség világranglistáján, ugyanis nemcsak Lewandowskit tartja világsztárnak az ellenfél keretéből, hanem például a Napoliban futballozó Piotr Zielinskit is.
   

"Szoboszlai Dominik nagyon fontos a csapatunk számára, mivel a legreményteljesebb jövő előtt áll. Sajnálom, hogy ágyéksérülése miatt most nem lehet velünk, mert vele több nyílvessző lenne a tárban. Nem könnyű őt pótolni, de tavaly ősszel nyolc mérkőzésünkből négyszer nélküle is helytálltunk" - mondta legnagyobb hiányzójáról Rossi, aki megjegyezte, a keretből Kecskés Ákost leszámítva mindenki tökéletes állapotban van.
    

Nikolics Nemanja, aki másfél évet töltött a Legia Warszawa együttesében, nehéz, harcos, kevés gólos mérkőzésre számít. A lengyelek erősségét illetően Lewandowskit a világ legjobbjának nevezte, mert "fantasztikus mennyiségben termeli a gólokat klubjában és a válogatottban is". "Tiszteljük a lengyel csapatot, de tele önbizalommal érkeztünk.


Az előző fél évben mutatott játékra lehet alapozni, amely okot ad a bizakodásra, ezért kilenc pont megszerzése a cél a három soron következő vb-selejtezőn" - fogalmazott Nikolics, aki elárulta, különleges lenne számára, ha betalálna, mert Lengyelország különleges helyet foglal el a szívében. A magyar és a lengyel válogatott csütörtökön 20.45 órától a Puskás Arénában lép pályára a világbajnoki selejtezősorozat európai nyitányán.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com