Rövidpályás gyorskorcsolya-vk

A rövidpályás gyorskorcsolyázók számára a péntektől vasárnapig tartó calgary-i világkupaversennyel megkezdődik az új idény érdemi része.

Darázs István, a magyar szövetség (MOKSZ) gyorsasági szakágvezetője szerint ez a szezon a felkészülés utolsó éve a 2018-as, pjongcsangi téli olimpiára, de azért jó lenne az elmúlt időszak eredményeivel vetekedni. A sportvezető az MTI érdeklődésére kifejtette, hogy a sportágban csak a jövő évben kezdődő világkupa-sorozatban lehet majd kiharcolni az ötkarikás részvételt, de az akkori sikeres szereplést most kell megalapozni.

A magyar színeket 11 fős csapat képviseli a kanadai városban, ahol ezúttal 500 méteres távon rendeznek két versenyt. A férfiaknál a legrövidebb táv mellett Knoch Viktor, Liu Shaoang és Oláh Bence 1000, míg Liu Shaolin Sándor, Burján Csaba és Varnyú Alex 1500 méteren áll rajthoz. A nőknél Keszler Andrea, Bácskai Sára Luca és Kónya Zsófia 1000 méteren, míg Jászapáti Petra és Sziliczei-Német Rebeka pedig 1500-on próbálkozik majd az 500 méter mellett.



Darázs István a férfi csapatról elmondta, hogy a sportág első magyar világbajnokának, az idén 500 méteren aranyérmes Liu Shaolinnak kiváló ellenfele lesz az öccse, Liu Shaoang, aki 500-on harmadik, 1500-on pedig második lett a szöuli vb-n. A szakágvezető arról is beszélt, hogy a rangidős versenyző, a 26 évesen már három olimpián szerepelt Knoch Viktornak kisfia született, amitől kiegyensúlyozottabb lett. Mögöttük pedig nagy harcra számít Burján, Oláh és Varnyú között, mert a váltó remélt kvalifikációjával is csak öten utazhatnak majd a dél-koreai játékokra.

A nőknél van egy-egy nagy hiányzó és visszatérő, ugyanis Heidum Bernadett combcsontsérüléssel bajlódik, míg Kónya Zsófia a szocsi olimpia után nem versenyzett számottevően. Előbbi Darázs reményei szerint decemberben az ázsiai világkupaversenyekre már elutazhat.
A rövidpályás gyorskorcsolyázóknak minden évben van Európa- és világbajnokságuk is, jövőre előbbit januárban Torinóban, utóbbit márciusban Rotterdamban rendezik.

MTI

Hozzászólások

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

A sport fontos része az életünknek, hiszen nagyon pozitív hatással van az egészségre, valamint arra, hogy minél tovább meg tudjuk őrizni az aktivitásunkat. Szerencsére ezt már egyre többen felismerik, azonban nem mindig könnyű tartani a rendszerességet, illetve a megfelelő intenzitás megtalálása is

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

A világbajnoki ezüstérmes, Ante Rebic elképesztő nemes gesztust tett a faluért, ahol felnőtt.

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

http://ujhazak.com