Sallai Roland: ilyen fanatizmust még nem tapasztaltam
Sallai Roland, a Galatasaray magyar válogatott labdarúgója még nem tapasztalt olyan fanatizmust, mint ami török együttese szurkolóit jellemzi.A támadó erről a Puskás-könyv isztambuli bemutatóján beszélt újságíróknak.
"Az első török bajnokin, amit láttam, meglepődtem, milyen nagy az iram. A játékosok fizikálisak, a bajnokság erős, boldog vagyok, hogy itt játszhatok" - jelentette ki Sallai, aki az Eyüpspor elleni vasárnapi bajnokin megszerezte első gólját a Galatasarayban.
Ezzel kapcsolatban elmondta, fantasztikus pillanat volt számára, hogy saját szurkolóik előtt betalált, ugyanakkor volt több kihagyott helyzete is, így nem teljesen elégedett. A támadó kiemelte, a céljuk, hogy a bajnoki cím megnyerése mellett az Európa-ligában is a csúcsra érjenek.
"Amikor idejöttem, akkor is ezt mondtam, most pedig, hogy már ismerem a csapatot, hiszem, hogy jó esélyünk van erre. Ehhez persze keményen kell dolgoznunk és maximálisan kell koncentrálnunk" - fogalmazott Sallai, aki szerint a játékostársai és az edzői stáb az első pillanattól kezdve befogadó volt, mindenben segítették, amiért nagyon hálás. "Sok nagy stadionban játszottam már, de ilyen fanatizmust még nem tapasztaltam. Remélem, még sok gólt és győzelmet tudunk ünnepelni a szurkolóinkkal közösen" - mondta Sallai Roland.
A Galatasaray 13 forduló után hárompontos előnnyel vezeti a török bajnokságot, míg az El alapszakaszában öt játéknapot követően veretlenül a negyedik helyen áll az együttes. Az isztambuli könyvbemutatón részt vett a Puskás-díjas Hamil Altintop is. Puskás Ferenc - kimondottan a nem magyar érdeklődőknek is szóló - különleges fotókkal gazdagon illusztrált életrajza először 2015-ben jelent meg magyarul és angolul, Szöllősi György tollából, a Hungarikum Bizottság pályázatának jóvoltából.
(Forrás: MTI)

Hozzászólások