Sallaiék Hollandiába utaznak, Porto-Roma a 16 közé jutásért

A magyar válogatott Sallai Rolandot is foglalkoztató török Galatasaray a holland AZ Alkmaar vendége lesz a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért sorra kerülő párharc csütörtöki első meccsén, az AS Romát pedig az FC Porto fogadja.A 27 éves szélsőt a késői átigazolás miatt az alapszakaszba nem tudta benevezni az isztambuli együttes, amely az egyenes kieséses szakaszba már jelölte a keretébe az 58-szoros magyar válogatott játékost.

Az Alkmaar - amelyet a Ferencváros az alapszakasz utolsó fordulójában 4-3-ra legyőzött Budapesten - a Zwolle vasárnapi kétgólos megverésével készült a Sallaiék elleni El-meccsre, míg a Galatának nem fejeződött be a vasárnapi bajnokija az Adana Demirspor ellen, a vendégcsapat játékosai ugyanis a játékvezetők ténykedése elleni tiltakozásul az első félidő felénél elhagyták a pályát.

Érdekesség, hogy a két együttes az alapszakaszban már találkozott egymással, novemberben Alkmaarban 1-1-es döntetlen született, ami a nyolcaddöntőbe kerülés szempontjából akár most is jó eredmény lehet Sallaiéknak.

Az egyenes kieséses szakasz első fordulójának slágermeccsét Portugáliában játsszák: a 2023-ban, Budapesten döntős AS Roma lesz az FC Porto vendége. A két csapat korábban rendre inkább a Bajnokok Ligája résztvevője volt, eddigi találkozóikra is ott került sor. A 2016/2017-es idényben a főtáblára kerülésért csaptak össze, 2019-ben pedig nyolcaddöntőt játszottak egymással. Rossz jel lehet a Romára nézve, hogy mindkét párharcot a Porto nyerte, s bár jelenleg egyik együttes sem tündököl a régi fényében, a csatájuk vélhetően ezúttal is tartogat majd izgalmakat.

Érdekesnek ígérkezik még a csütörtöki programból a Saint Gilloise-Ajax belga-holland összecsapás, valamint a Twente-Bodö/Glimt holland-norvég ütközet. A mérkőzések 18.45, illetve 21 órakor kezdődnek, a visszavágókat pedig egy hét múlva rendezik.

Európa-liga, nyolcaddöntőbe jutásért, első mérkőzések:

FERENCVÁROSI TC-Viktoria Plzen (cseh) 18.45

Union Saint-Gilloise (belga) - Ajax Amsterdam (holland) 18.45

Midtjylland (dán)-Real Sociedad (spanyol) 18.45

Fenerbahce (török)-RSC Anderlecht (belga) 18.45

Twente (holland)-Bodö/Glimt (norvég) 21.00

AZ Alkmaar (holland)-Galatasaray (török) 21.00

PAOK (görög)-FCSB (román) 21.00

FC Porto (portugál)-AS Roma (olasz) 21.00

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com