Schmidt Ádám: a cél az, hogy a magyar sport ne csak a pályán, hanem a pálya mellett is fejlődjön

A cél az, hogy a magyar sport ne csak a pályán, hanem a pálya mellett is fejlődjön - mondta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár szerdán a Magyar Edzők Szakmai Napjának megnyitóján."Hazánkban a sport területén minden tekintetben magasra tesszük a lécet. Legyen szó a pályán való eredményességről, létesítményeink színvonaláról, sportdiplomáciáról vagy a szövetségek és az egyesületek jelentette háttérről, a célunk az, hogy a sportvilág élvonalához tartozzunk" - emelte ki nyitóbeszédében az államtitkár.

"A sportirányításban azt is fontosnak tartjuk, hogy a tudásmegosztást elősegítő konferenciák, rendezvények terén is világszínvonalra törekedjünk. Ebben a küldetésünkben pedig fontos szövetségesünk a Sport Forum Hungary, amely évről évre mind hazai, mind nemzetközi szinten értékes kitekintést nyújt a sportban zajló aktuális folyamatokra, és amelyhez idén háttérszervezetünkön, a Sportintézeten keresztül immár partnerként csatlakozunk.

Ennek keretében ma itt rendezzük meg a Magyar Edzők Szakmai Napját, míg holnap a Sport és Tudomány Konferenciára kerül majd sor. A célunk mindkét napon ugyanaz: hogy a magyar sport ne csak a pályán, de a pálya mellett is fejlődjön."

Schmidt Ádám az edzők szerepét a karmesterekhez hasonlította, akik akkor lehetnek sikeresek, ha az egész zenekart jól össze tudják hangolni. Úgy vélekedett, hogy régen egyszemélyes volt a zenekar, az étkezéstől az edzésmódszerekig, a pihenőidőtől a versenybeosztásig az edző döntött mindenről. Mára azonban a sport rohamos fejlődésének köszönhetően ez a módszer egyre kevésbé vezet eredményre.

"Ma a magyar sportban minden feltétel adott a világszínvonalú munkához. De nyitottnak kell lenni a fejlődésre, minden területen a legmagasabb szintű tudásra és ennek összehangolására lesz szükség, ez lesz a kulcs a jövő sikereihez" - tette hozzá.

A közép-európai térség vezető sportkonferenciájára idén már negyedik alkalommal kerül sor, a tanácskozás célja a nemzetközi és hazai sportélet kulcsszereplőinek összekapcsolása. Az első napra kitűzött Magyar Edzők Szakmai Napja a tehetséggondozás, az elit teljesítmény és a győztes mentalitás témáit járja körül.

A szimpóziumon részt vesz Fürjes Balázs, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) magyar tagja mellett Bob Bowman, a világ egyik legsikeresebb úszóedzője, akinek oroszlánrésze volt Michael Phelps és Kós Hubert olimpiai bajnoki címeiben. A népszerű amerikai szakember online lesz jelen a Groupama Arénában sorra kerülő eseményen, és válaszol a közönség kérdéseire is. Rajta kívül felszólal Suvi Mikkonen, a múlt héten tekvondós világbajnoki címet nyert Márton Viviana és Luana edzője, valamint Per Johansson, a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának többszörös Bajnokok Ligája-győztes mestere.

A konferencia első napjának zárásaként átadják a sportállamtitkárság által alapított Gerevich György Nevelőedzői Díjakat, amelyekkel azokat a szakembereket ismerik el, akik évek óta példamutató munkával formálják a fiatal sportolókat. A díjátadót a Sport Forum Awards gálával közösen rendezik meg, amely azért jött létre, hogy objektív szempontrendszer alapján elismerje azokat a sportolókat, csapatokat és szervezeteket, amelyek kiemelkedő sport- és marketingértéket képviselnek.

Csütörtökön következik az I. Sport és Tudomány Konferencia, amelyen a hangsúly a sportolók holisztikus fejlesztésén és a mentális felkészítésen lesz. Norvég, német, brit és magyar szakértők osztják majd meg tapasztalataikat a sportpszichológiától a csapatdinamikáig.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com