Schmidt Ádám: a magyar fiatalok szimbolikus tagdíjért sportolhatnak
Az állami sportfinanszírozásnak köszönhetően a magyar fiatalok alacsony tagdíjak mellett világszínvonalú körülmények között sportolhatnak - erről is beszélt Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a Nemzeti Sportrádiónak adott hétfői interjúban.
Amennyiben ezeket elvonnák, az komoly kiadásokat jelentene a családoknak - hívta fel a figyelmet.
"Például a társasági-adókedvezmény eredménye az, hogy ma, amikor elmennek a fiatalok jégkorongozni, vízilabdázni, vagy mondjuk labdarúgóedzésre, akkor olyan havi tagdíjat kérnek el tőlük, amely szimbolikus, jelképes. A legmagasabb szintű sportlétesítményben, a felkészült sportszakemberekkel, az évente két sportruházattal, ez is a sporttámogatás része. Ha ezeket elvonjuk, akkor döbbenet lesz az embereknél, mert akkor ötven-hatvanezer forintos tagdíjat kell majd fizetni, hogy például az uszoda fűtése rendben legyen, legyen benne kellő mennyiségű víz, és a tisztaság rendben legyen. Ez ma mind adott, ilyen áron" - fogalmazott Schmidt Ádám.
A sportállamtitkár hangsúlyozta, hogy az állam az élsport mellett jelentős összeget költ a közösségi sportra is. Schmidt Ádám beszámolt róla, hogy a szeptemberi, tokiói atlétikai világbajnokságon népszerűsítették a sportág első Világdöntőjét, amelynek 2026. szeptember 11-13-án Budapest, a Nemzeti Atlétikai Központ ad majd otthont.
Szóba került, hogy a jelenlegi tanév hivatalosan a Sportoló Nemzet tanéve. Az államtitkár kiemelte, egyeztettek az egyesületekkel, hogy szoros együttműködés alakuljon ki a klubok és az iskolák között. Készül az a program, amelynek keretében, aki belép a Sportoló Nemzet klubba, ingyenesen igényelhet jegyet a látványsportágak élvonalbeli bajnoki mérkőzéseire.
(Forrás: MTI)
Amennyiben ezeket elvonnák, az komoly kiadásokat jelentene a családoknak - hívta fel a figyelmet."Például a társasági-adókedvezmény eredménye az, hogy ma, amikor elmennek a fiatalok jégkorongozni, vízilabdázni, vagy mondjuk labdarúgóedzésre, akkor olyan havi tagdíjat kérnek el tőlük, amely szimbolikus, jelképes. A legmagasabb szintű sportlétesítményben, a felkészült sportszakemberekkel, az évente két sportruházattal, ez is a sporttámogatás része. Ha ezeket elvonjuk, akkor döbbenet lesz az embereknél, mert akkor ötven-hatvanezer forintos tagdíjat kell majd fizetni, hogy például az uszoda fűtése rendben legyen, legyen benne kellő mennyiségű víz, és a tisztaság rendben legyen. Ez ma mind adott, ilyen áron" - fogalmazott Schmidt Ádám.

Hozzászólások