Schmidt Ádám: a sportolói világ el van ragadtatva

Az elmúlt napok visszajelzései alapján a sportvezetők és a versenyzők is "el vannak ragadtatva" a budapesti atlétikai világbajnokságtól - mondta Schmidt Ádám a vb kormánybiztosa az MTI-nek.A sportért felelős államtitkár kiemelte, hogy a sportolói világ szerint a Nemzeti Atlétikai Központ atmoszférája és a vendégek fogadtatása is lenyűgöző. "Az első két napon nagyszerű hangulat várta a versenyzőket és remélem, így lesz ez a következő hat napon is" - nyilatkozott.
    

Hozzátette, 11 hónappal ezelőtt a nemzetközi szövetséggel (WA) azt a célt tűzték ki, hogy minél több néző legyen a versenyeken, és ezt sikerült teljesíteni, már a következő hétvégére is alig lehet jegyet kapni. Hangsúlyozta, a WA a vb előtt egy másik budapesti helyszínen tartotta kongresszusát és az újraválasztott Sebastian Coe elnök szerint mindenki kiválóan érezte magát, "igazoltuk ismét, hogy a magyar vendégszerető nemzet".
   

"Ezekben a napokban mindenki testközelből megtapasztalhatja, milyen volumenű eseményről van szó. A vb már két és fél nap után olyan reklámértéket jelent hazánknak, ami felbecsülhetetlen" - fogalmazott. Schmidt Ádám kiemelte, Magyarország születésnapját, augusztus 20-át sikerült az ország eddigi legnagyobb sporteseményével ünnepelni.
   

"A sport erejét mutatja, hogy a közélet, sőt a világ meghatározó szereplői eljöttek a vb-re. Világcsúcs és több magyar csúcs is született már a Nemzeti Atlétikai Központban. A versenyeken túl olyan különleges élményeket igyekszünk nyújtani, amelyek hatására reményeink szerint minél többen elkezdenek majd sportolni." - nyilatkozott Schmidt Ádám.


(Forrás. MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com