Sidi Péter tizedekkel maradt le a dobogóról és a kvótáról légpuskában

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Sidi Péter tizedekkel lemaradva a dobogóról a negyedik helyen végzett és ezzel nem szerzett kvótát hétfőn férfi légpuskában a minszki Európa Játékok olimpiai kvalifikációs sportlövő-versenyében.A 40 éves világ- és Európa-bajnok komáromi sportoló a 60 lövéses alapversenyből jó teljesítménnyel a nyolcadik helyen jutott be a fináléba, melyben tiszta lappal indult a nyolc puskás, akik között Sidivel együtt öten szálltak harcba egy tokiói helyért.

    
Az alapverseny helyszíne zsúfolt és levegőtlen volt, de a lövőkomplexum második emeletén kialakított döntős pályán sem a legideálisabb körülmények várták a puskásokat. A teremben nagy volt a meleg, viszont legalább a versenyzőknek volt szabad helyük. A finálé két ötös sorozattal indult, melyet Sidi nem kezdett jól, az egész mezőnyben ő lőtt legelőször, s csak 9,7 körös találatot ért el. A folytatásban ugyanakkor már remekül ment az olimpiai ötödik magyarnak, aki az első sorozat maradék négy lövését 10,5-ös, majd a második széria öt kísérletét 10,6-os átlaggal zárta, ezzel a negyedik helyről várta a folytatást.
    

Innentől egy-egy lövést adtak le a versenyzők, és minden második sorozat után - először a 12. lövést követően - a leghátul álló búcsúzott. Sidi Péter 11. lövése kiválóan sikerült (10,8 kör), 12.-je viszont nem volt jó (9,3), ám így is tartotta negyedik helyét, 16 lövés után pedig harmadik volt. A verseny végig nagyon szorosan alakult, tizedek választották el a puskásokat, és sorozatról sorozatra változott az állás. Sidi előtt a négy kvótáért küzdő riválisból három már kiesett, amikor következett a 19. és 20. lövés, a magyar pedig két gyengébb tizest (10,2 kör, 10,0) ért el, így két tizeddel leszorult a negyedik helyre és - egy lépéssel az éremszerzés előtt - 207,6 körrel búcsúzott.
    

Az olimpiai kvótát és az aranyérmet az izraeli Sergey Richter szerezte meg. "Sajnos nem igazán volt szerencsém, márpedig arra is szükség van ilyenkor. Richter például a végén már akkor is nagyot lőtt, amikor úgy mozgott a csöve, mint egy habverő, ezen már ő is csak mosolygott" - nyilatkozta az MTI-nek Sidi. - "Sajnálom, negyediknek lenni mindig a legrosszabb döntőben, a kvóta miatt viszont nem aggódom. A világranglistáról is lehet tokiói helyet szerezni, és most csak olyanok állnak előttem, akiknek már van. Persze legjobb lenne egy aranyéremmel elnyerni."
    

A hétfői versenynapon a már kvótás Péni István 15. lett ugyanebben a számban, míg női légpuskában Horváth Lea a 14. helyen végzett. Az EJ-n - melyen minden egyéni olimpiai számban egy-egy tokiói hely talál gazdára - kedden Péni és Horváth az 50 méteres fekvő vegyescsapat-versenyben szerepel, majd szerdán Sidi és Péni, csütörtökön pedig Horváth a kisöbű szabadpuska összetett számában lesz érdekelt. Kedden a női sportpisztolyosok pontlövészetével megkezdi szereplését Csonka Zsófia is, aki mellett a szintén tokiói induló Major Veronika is lőállásba lép.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com