Siklósi Gergelynek jól jött a halasztás

Egészségi problémái miatt jól jött a tokiói olimpia egyéves elhalasztása a világbajnok párbajtőröző Siklósi Gergely számára."Az igazat megvallva örültem, nekem ez egyértelműen pozitív döntés volt" - nyilatkozott az M1 aktuális csatornának a tavalyi, budapesti vb egyéni győztese. - "Bár az eredmények azt mutatták az év elején, hogy nagyon jó formában vagyok, de térdsérülés és egyéb fájdalmak hátráltattak" - magyarázta a 22 éves vívó.

    
Mint mondta, a világbajnokságon aratott diadala akkora lökést adott neki, annyira motivált volt, hogy az olimpiára gondolva nem állt le, egész augusztusban és szeptemberben futott és kondizott, emiatt aztán elkezdett fájni a térde. "Október óta ezzel küzdök" - árulta el. Siklósi a januári, heidenheimi világkupát még megnyerte - szerinte a karácsonyi szünet miatt volt akkor jó állapotban -, de azután már fokozatosan romlott az állapota és ezzel együtt a formája.
   

"Sok mindent kipróbáltunk, de nem tűnt el százszázalékosan a fájdalom. Orvosokkal konzultálva úgy gondoltuk, hogy pajzsmirigy alulműködés miatt lassabb a regenerációm, vagy esetleg bölcsességfog okozza a fájdalmat, kettőt ki is vettek" - mesélte, hozzátéve, hogy "most a járvány közepén úgy néz ki, hogy ez megoldódott".
    

Siklósi a csapatban szerzett tavalyi Eb-bronzra, valamint az egyéni vb- és a vk-győzelemre utalva úgy fogalmazott, hogy ebben a korban sok bravúrt ilyen rövid idő alatt talán nem lehet megcsinálni, ezért is jött neki jól, hogy az olimpiát 2021-re tették át. A kvótaszerzés szempontjából egyébként kedvező helyzetben volt a szezon félbeszakítása előtt, az utolsó verseny után valószínűleg meg lett volna az egyéni kvalifikációja, de válogatottbeli társaival együtt a csapatkvótáért küzdöttek, mert mint hangsúlyozta: "egy ország vívásának erejét a csapateredmények jelzik".
    

"Ha sikerül a kvalifikáció, pár hónapra rá már Tokióban találtuk volna magunkat és én nem feltétlenül lettem volna rá felkészülve" - tette hozzá. Elárulta még, hogy az elmúlt 40 napban nem edzett, mostantól viszont reggeli futások következnek, jógázni és kondizni fog saját testsúllyal és gyógytornát is végez, ha pedig majd feloldják a korlátozásokat, csapattársaival együtt újra sokat fog vívni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com