Sima győzelemmel nyolcaddöntős a Chelsea

A Chelsea 3-0-ra legyőzte kedden a tunéziai Espérance együttesét az Egyesült Államokban zajló labdarúgó klubvilágbajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, így bejutott a nyolcaddöntőbe.A Flamengótól elszenvedett vereséget követően az angol csapat győzelmi kényszerben lépett pályára Philadelphiában, ahol a 32 Celsius-fokos hőségben több mint 33 ezer néző előtt lépett pályára a két gárda. A találkozón a Chelsea végig óriási mezőnyfölényben futballozott, ám egészen az első félidő ráadásáig nem tudott kapuba találni. A szünetre mégis kétgólos előnnyel vonulhatott, miután előbb Tosin Adarabioyo, majd Liam Delap is eredményes volt.

A második játékrész is hasonlóan alakult, a Chelsea a játékrész hosszabbításában szerzett újra gólt és állította be a végeredményt. A csoport másik mérkőzésén a már biztos csoportelsőként pályára lépő brazil Flamengo tartalékos összeállításban is uralta a Los Angeles FC elleni meccset, melyen mégis a kaliforniaiak szereztek vezetést a hajrában, ám a Flamengo két perccel később egyenlített és 1-1-gyel zárta utolsó csoportmeccsét.

A nyolcaddöntőben a Flamengo a Bayern Münchennel, míg a Chelsea a Benficával csap majd össze. A korábban a rossz idő miatt félbeszakadt meccsen az új-zélandi Auckland City két kiütéses vereség után 1-1-es döntetlennel pontot szerzett az argentin Boca Juniors ellen. A találkozó már nem befolyásolta továbbjutás kérdését a C csoportban.

Klubvilágbajnokság, csoportkör, 3. (utolsó) forduló:

D csoport:

Los Angeles FC (amerikai)-Flamengo (brazil) 1-1 (0-0)

Chelsea (angol)-Espérance (tunéziai) 3-0 (2-0)

A csoport végeredménye: 1. Flamengo 7 pont, 2. Chelsea 6, 3. Espérance 3, 4. Los Angeles FC 1

C csoport:

Auckland City (új-zélandi)-Boca Juniors (argentin) 1-1 (0-1)

korábban:

Benfica (portugál)-Bayern München (német) 1-0 (1-0)

A csoport végeredménye: 1. Benfica 7 pont, 2. Bayern München 6, 3. Boca Juniors 2, 4. Auckland City 1

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com