Simeone a 300. győzelmét aratta az Atlético edzőjeként

Diego Simeone a 300. győztes mérkőzését aratta az Atlético Madrid vezetőedzőjeként kedd este, amikor csapata spanyol bajnoki találkozón 2-0-ra verte a Real Sociedad együttesét.A statisztikákkal foglalkozó Opta kimutatása szerint az argentin szakember a jeles határ elérésekor 499.

alkalommal ült a Matracosok kispadján. Háromszáz sikerével az 50 éves Siemone a dél-amerikai edzők legeredményesebbike a La Liga történetében.

    
Az egykori 106-szoros argentin válogatott játékosból lett szakvezető 2011-től irányítja a madridi együttest, amellyel 2013-ban kupát, 2014-ben bajnokságot és szuperkupát nyert. Az Európa-ligában és az európai szuperkupában 2012-ben és 2018-ban ünnepelhetett első helyet, a Bajnokok Ligája döntőjébe pedig két alkalommal - 2014-ben és 2016-ban - juttatta el spanyol csapatát, de ott nyernie nem sikerült.
    

Az Atlético a 2020/21-es bajnoki idényt remekül kezdte, jelenleg - 13 mérkőzésen gyűjtött 32 pontjával - az élen áll a tabellán, három ponttal előzve meg a 14 meccset játszott Real Madridot, a BL-ben pedig ott van a legjobb tizenhat között.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com