Simon Petra csalódott az eredmény miatt, de büszke a csapatára

Simon Petra csalódott, mert a Ferencváros hazai pályán csupán 28-28-as döntetlent játszott a címvédő és listavezető Győri Audi ETO KC-val a női kézilabda NB I szerdai rangadóján, de büszke a csapatára, amiért a hajrában megmentett egy pontot.Az Európa-bajnoki bronzérmes irányító az első és a második félidőben is a földön maradt egy nagy ütés következtében, de végül mindkétszer folytatni tudta a meccset, és tíz lövésből hét góllal járult hozzá a pontszerzéshez.

"Jól vagyok, de úgy gondolom, voltak szándékos ütések is, és jobb lett volna, ha ezeket visszanézik a játékvezetők. Nagyon parázs mérkőzés volt" - nyilatkozta az MTI-nek.

Hozzátette: egyrészt némileg csalódottak, de ki is kaphattak volna, hiszen az 57. percben még ellenfelük vezetett két góllal. A végeredményt Darja Dmirtijeva állította be időn túli büntetőből.

"Büszke vagyok a csapatra, hiszen hatalmas feladat a Győrrel játszani, ráadásul Emily Vogel a meccs közben kiesett. Nagyon szerettünk volna győzni, és tényleg nagyon nehéz mérkőzés volt" - magyarázta.

A Ferencváros a 46. percig vezetett, és Simon szerint a szerdai találkozóból is tanulniuk kell, hogy a későbbiekben meg tudják tartani az előnyünket. Megjegyezte: a mai kézilabdában már nagyon nehéz így taktikázni, mert egy-két eladott labda elég, hogy elfogyjon az előny, úgyhogy például ebben is tudnának fejlődni, és akkor tényleg elérhetnék a nagy céljaikat. A pozitívumokat említve az irányító kiemelte, hogy nagyon jól domináltak a mérkőzésen, nagyon jól kezdtek, a védekezésük nagyon stabil volt, így nagyon kevés gólt kaptak.

"A második félidőben ez talán egy kicsit fellazult, és volt néhány bepattant lövés. Egy kicsit csalódott vagyok az eredmény miatt, de büszke is vagyok a csapatra, hogy ezt így meg tudtuk csinálni közösen" - zárta Simon.

Jesper Jensen vezetőedző felidézte, hogy jól rajtoltak, hiszen labdájuk volt az 5-0-s vezetéshez, de azt kihagyták, így két gólra visszajöttek a győriek.

"Többé-kevésbé elégedettek lehetünk az eredménnyel, bár sokkal beljebb nem vagyunk az egy ponttal, hiszen ezzel esélyes, hogy az ETO megvédi a bajnoki címet. Az eredménnyel nem vagyok teljesen elégedett, de a játékosaim hozzáállásával és küzdőszellemével annál inkább" - mondta a dán szakvezető.

A győriek legutóbb 2019 decemberében tudtak nyerni a Népligetben, azóta sorozatban öt alkalommal hazai siker, most pedig döntetlen született. Az FTC immár 75 bajnoki óta veretlen hazai pályán. A Győrnek 37, a Ferencvárosnak - amely egy meccsel kevesebbet játszott - 33 pontja van. A szezon végén pontegyenlőségnél az egymás elleni eredmények rangsorolnak majd, és az ETO október 11-én hazai pályán 32-17-re nyert a fővárosiak ellen.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com