Sipos: a játékvezetők szempontjából is fontos a videobíró bevezetése

A játékvezetők szempontjából is fontos a videobíró bevezetése a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szóvivője szerint.Sipos Jenő szerdán az M1 aktuális csatornán emlékeztetett rá: az MLSZ elnöksége már korábban eldöntötte a VAR bevezetés, a projekt 2019-ben indult el, azonban a vírusjárvány miatt egyrészt a technikai berendezések beszerzése, másrészt a játékvezetők felkészítése akadályba ütközött. Utóbbi végül tavaly októberben indult újra, a felkészítés rendben lezajlott, amelynek három eleme közé tartozott egyrészt a technikai eszközök megismerése, másrészt az elméleti felkészülés a játékvezetők esetében, harmadrészt pedig a gyakorlati képzés.
    

"Volt egy bizonyos szimulációs gyakorlat, amikor nemzetközi és korábbi mérkőzéseket néztek, ahol gyakorolták a szituációkat. Illetve volt júniusban egy VAR-kupa, amikor tétmérkőzéseket játszottak alacsonyabb osztályú csapatok, és azon gyakoroltak a játékvezetők" - árulta el Sipos Jenő, megemlítve: a nemzetközi szövetség (FIFA) delegáltja is maximálisan elégedett volt a látottakkal.
    

Kitért rá: mára már elmondható, hogy minden élvonalbeli stadion alkalmas a VAR-rendszer befogadására és működtetésére. Egy napon három mérkőzést tudnak kezelni a VAR-kocsival, amelyben három szakember tevékenykedik: a videobíró, a videoasszisztens és az operátor. Ők közvetlen kapcsolatban állnak a játékvezetővel, a végső döntés meghozatala minden esetben az utóbbi kezében van.
    

"Azt gondoljuk, hogy a videobíró működése nagyon sokat segít a még pontosabb és tisztább döntések meghozatalában a játékvezetőknek, de senki ne gondolja, hogy innentől kezdve megszűnnek a vitás esetek. Láttuk a nemzetközi tapasztalatokat, ahol videobíró működött, hogy azért vannak ott viták: kéz volt vagy nem volt kéz, belül volt vagy kívül volt, tehát előfordulhatnak ilyenek" - fejtette ki. Hozzáfűzte: a fekete-fehér helyezetekben egyértelmű döntés születik, viszont a szürke zóna az megmaradhat, ebben az esetben a játékvezető hozza meg a döntést.
    

Sipos Jenő lényegesnek nevezte, hogy a magyar játékvezetők "begyakorolják, képességszinten alkalmazzák a rendszert", hiszen nemzetközi szinten akkor tudnak feladatokat vállalni, akkor kaphatnak küldéseket, hogyha ezt a rendszert megfelelően elsajátították és alkalmazzák. "Tehát a magyar játékvezetők szempontjából is nagyon fontos a videobíró bevezetése" - szögezte le a szóvivő.
    

Kitért rá: a szurkolóknak egy új rendszerrel kell majd megismerkedniük, mert a kivetítőkön látható lesz, milyen ítélet miért és hogyan született. "Én magam is kíváncsian várom a gyakorlati működést" - mondta. Sipos Jenő emlékeztetett: az MLSZ a koronavírus-járvány kirobbanása óta kapcsolatban áll a járványügyi hatóságokkal és minden esetben alkalmazták az ajánlásokat, előírásokat. Ha kellett, felfüggesztették a bajnokságot, vagy zárt kapus mérkőzéseket rendeltek el. Hozzátette: részükről a mostani javaslat az volt, hogy az élvonalbeli mérkőzéseken szükséges a teszt alkalmazása, a sportzóna kialakítása.
    

"Ezt a jelenlegi helyzetben meg kell érteni, hiszen a legfontosabb a játékosok és a stábtagok egészségének védelme, hiszen egyetlen eset is borzasztó dolgot indíthatna el. Meg kell előzzük, hogy előforduljanak ilyen események" - mondta. A labdarúgó OTP Bank Liga 2021/22-es idénye pénteken rajtol.


    OTP Bank Liga, 1. forduló:
    --------------------------
    július 30., péntek:
Paksi FC-Mezőkövesd Zsóry FC 18.15
Gyirmót FC Győr-MTK Budapest 20.30

    július 31., szombat:
Ferencváros-Kisvárda Master Good 17.45
Budapest Honvéd-Debreceni VSC 20.00

    augusztus 1., vasárnap:
ZTE FC-MOL Fehérvár FC 17.45
Újpest FC-Puskás Akadémia FC 20.00


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com