Skardelli György: a legfontosabb, hogy jól működik a Puskás Aréna

Az épületet tervező Skardelli György számára az a legfontosabb, hogy a tavaly novemberben átadott Puskás Aréna tökéletesen ellátja funkcióját, és bizonyította, jól működik.Az építész kedd reggel az M1 aktuális csatornán nyilatkozott, egy nappal az után, hogy a futballarénákkal foglalkozó stadiumdb.com honlap által meghirdetett versenyen a Puskás Aréna lett a közönségdíjas.

    
Skardelli jelezte, sokan dolgoztak együtt, és a tervezés folyamán a másik legfontosabb alapelv az volt, hogy megidézze a régi stadiont az új épület. "Minden értékelés szubjektív, a közönségdíj és az építész kollégák díja is, mert azon túl, hogy jól működik az aréna, már a zsűritagokon múlik, milyen gondolati megközelítést tartanak fontosnak" - fogalmazott Skardelli.
    

"Annak ellenére, hogy egy stadion funkciója teljesen egyértelmű - egy focipálya köré kell lelátót építeni -, nincs két egyforma belőle. A régi aréna szerves része lett az újnak, maximálisan megvalósítottuk az elképzelést, elégedett vagyok ezzel kapcsolatban" - tette hozzá Skardelli, aki ugyanakkor sajnálja, hogy a járványhelyzet miatt egyelőre nem tudni, éles rendezvényen mikor mutatkozhat be a stadion.
    

A stadiumdb.com oldalon 19 ország létesítményei közül választhatták ki az öt legjobbat a szavazók, a világ 107 országából 30 632 voks érkezett, ezek majdnem felét, közel 14 955 ezer szavazatot a budapesti stadion kapta. A listára csak a tavaly átadott és legalább 10 ezer néző befogadására alkalmas arénák kerülhettek fel, a Puskás Aréna mellett a dunaszerdahelyi MOL Aréna is versenyben volt.
    

A honlap emlékeztetett: tavaly a szakmai zsűri a DVTK arénáját választotta az év legszebbjének. A díjnyertes Puskás Aréna lesz az egyik helyszíne a koronavírus-járvány miatt idén nyárról a jövő évre halasztott labdarúgó Európa-bajnokságnak. A 2021. június 11-től július 11-ig tartó kontinensviadalon három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt rendeznek a stadionban, amely 2022 májusában otthont ad az Európa-liga fináléjának is.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com