Sportcsarnokot adtak át Oroszlányban
Nemzetközi kosárlabda-mérkőzések megrendezésére alkalmas sportcsarnokot adtak át szombaton Oroszlány központjában.
Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke köszöntőjében elmondta, az oroszlányi sportcsarnok építését a társasági adó felajánlása tette lehetővé, mely egy kormányzati stratégia része. Az MKOSZ 7 milliárd forintból gazdálkodhat, az összeg egyharmadát létesítmények fejlesztésre fordítják.
A csarnok átadásán részt vett Kozmann György, sportért felelős helyettes államtitkár és Czunyiné Bertalan Judit, Oroszlány térségének fideszes országgyűlési képviselője. Lazók Zoltán (MSZP-DK-Együtt) polgármester példaértékűnek nevezte, hogy a város vezetése politikától, pártoktól függetlenül, ciklusoktól átívelő módon támogatta a sportcsarnok megvalósítását.
A négyezer négyzetméter alapterületű épület a régi sportcsarnok mögött épült meg, a létesítményben a négyoldalú lelátón összesen 1465 néző foglalhat helyet. Az új intézmény alkalmas kulturális rendezvények megrendezésére, illetve a mindennapos testnevelésre, és párhuzamosan egyszerre több óra vagy edzés is megtartható.
A munkálatok egymilliárd forintos költségéből 706 millió forint társasági adó (TAO) támogatásból származott, a fennmaradó részt az önkormányzat biztosította. Az új létesítmény hivatalos neve Krajnyik Akác András Sportcsarnok.
Az Akác becenévre hallgató Krajnyik András Oroszlány legendás kosárlabdázója volt, pályafutása alatt 2500 pontot dobott, 1976-ban került Oroszlányba és 1987-ben vonult vissza. Oroszlányban 1958 óta van kosárlabda-szakosztály, mely hosszú ideig az első osztályban szerepelt. A városban 300 gyerek kosárlabdázik versenyszerűen, az egyesület 15 csapattal vesz részt a korosztályos bajnokságokban.
(Forrás: MTI)
Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke köszöntőjében elmondta, az oroszlányi sportcsarnok építését a társasági adó felajánlása tette lehetővé, mely egy kormányzati stratégia része. Az MKOSZ 7 milliárd forintból gazdálkodhat, az összeg egyharmadát létesítmények fejlesztésre fordítják.A csarnok átadásán részt vett Kozmann György, sportért felelős helyettes államtitkár és Czunyiné Bertalan Judit, Oroszlány térségének fideszes országgyűlési képviselője. Lazók Zoltán (MSZP-DK-Együtt) polgármester példaértékűnek nevezte, hogy a város vezetése politikától, pártoktól függetlenül, ciklusoktól átívelő módon támogatta a sportcsarnok megvalósítását.

Hozzászólások