Sporttörténelmi szerződés, magyar tehetséget igazolt a San Diego Padres

A sportág történetében először magyar játékossal kötött szerződést az észak-amerikai profi baseball-ligában (MLB) szereplő San Diego Padres.Az albat.com internetes szaklap hosszú cikkben számolt be a kaliforniai együttes történelmi igazolásáról. A lap kiemelte, hogy a mindössze 16 éves Morua Márkó elkapó (catcher) poszton szerepel és lenyűgöző képességekkel rendelkezik, így minden remény megvan rá, hogy személyében egy csiszolatlan gyémántot sikerült megkaparintania az együttesnek.

A lap kiemelte, hogy Moruának rendkívül erős karja van és veleszületett képessége arra, hogy a játékot kiemelkedően olvassa.

Tehetsége pedig korántsem csak a Padres figyelmét keltette fel, több más profi klubnál is figyelték a fejlődését. A cikk szerint a mostani szerződés a magyar baseballos számára csak a kezdet a profi baseball világában.

"Noha kétségtelenül van még mit tanulnia és van hova fejlődnie, de a tehetsége megkérdőjelezhetetlen" - méltatta Mourát a cikk, mely szerint megfelelő támogatással a magyar fiatal fontos eleme lehet a csapat jövőjének.

Morua Márkó igazi baseballos család sarja. Nagyapja honosította meg Magyarországon a baseballt, egyúttal az első hazai baseball egyesületet is ő alapította 1990-ben, Óbudán. Az Óbudai Baseball Klubban edzőként is dolgozott, illetve oroszlánrésze volt a Magyar Baseball Szövetség 1992-es megalapításában is.

Fia, Morua Roberto hozzá hasonlóan elkötelezett híve a sportágnak, jelenleg az Óbudai Brick Factory Baseball és Softball SE elnöke, illetve a felnőtt, az U18-as, az U15-ös és a magyar válogatott kapitánya.

Amint az MTI-nek Roberto elmondta, Márkó és másik fia, a dobó poszton játszó Martin is pici korától baseballozik. Tehetségük hamar megmutatkozott és Márkó 12 éves korában Tenerifére kerültek, az európai baseballozás egyik központjába.

Onnan két évvel később léptek újabb szintre és egy venezuelai akadémiára sikerült bejutniuk, majd egy évvel később Dominikára, ahol minden MLB-csapatnak van bázisa és rengeteg akadémia működik a tehetségek képzésére.

A San Diego Padresszel kötött szerződéssel kapcsolatban Morua Roberto elárulta, hogy január 15-től kell majd Márkónak bevonulnia a Padres dominikai bázisára és ott folytatja majd pályafutását, de elképzelhető, hogy akár már szeptemberben játékra kell jelentkeznie az MLB csapatok dominikai bajnokságán, melyben a San Diego bejutott a legjobb nyolc közé.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com